Ariolo

Mostanában nem igen érzek erőt bejegyzés íráshoz, de nem is szeretném az összes részletet ellőni (mert ugye azokat a legegyszerűbb megírni ide a honlapra), ezért inkább egy újabb karakterrel rukkolok elő, aki nem mást, mint Ariolo. Na most, Ariolo a második könyvben tűnt fel, és ezzel tisztában is vagyok. Mint karakter nem is tűnik fel sokat a Sárkánytűzben, ezt is tudom. Karakterjellemzést inkább olyan szereplőkről szoktam írni, akik fontos/sok szerepet töltenek be e történetben, szóval mindenki levonhatja a következtetéseket. Mivel nem szeretnék semmit elárulni Arioloról, amit még nem tudhattok, nehéz lesz bármit is írni róla, de megpróbálom!

Ariolo

Elsétált a magányos cellához. Sötét volt benne, de hirtelen sárgás fény gyulladt ki, és egy fakó ló állt fel. A felvillanó sárgás fény forrásai az ő testén vibráltak. Hasonló jelek tarkították fakó szőrét, mint annak a rókának, ott , Viharréten. A szájából sárga füst gomolygott , és valami sziszegésre emlékeztető hangot adott ki.

A jósokról alkotott külön kis világot a könyvek folyamán szépen lassan fel lehet majd fedezni, ezért sem szeretnék semmi lényegeset előre közölni. Úgyhogy összefoglalom, amit eddig tudhattok Arioloról.

ArioloŐ egy jós.

Összefoglalás vége.

Hát, igen. Ez nem volt valami hosszú, de ettől több részletet sajnos nem árulhatok el róla. Ariolo a Sárkánytűzben jelenik meg először, mint igazi szereplő. Ő egy fakó csődör, rengeteg jellel a testén. Harag bebörtönözte, leginkább ismeretlen okok miatt, vagy csak azért, mert ló volt. Vagy mert idegesítette, hogy nem képes egyenesen beszélni. Ez elég valószínű, de egy jós sem képes érthetően, szájbarágósan beszélni. Túl könnyű lenne. Óvatosan terelgeti az eseményeket, közben pedig mindenki agyára megy a ködösítéssel. Ehhez hozzá kell szokni.

A nem-egyenesbeszédre pedig itt egy tökéletes példa a Sárkánytűzből:

Főnix, a harcod még nem ért véget – nagyon komolyan beszélt. – Az a prófécia csak a kezdet volt. Résen kell lenned. Különleges erőd van, de még így is nehéz lesz végigvenned az előtted álló akadályokat. A sötétség közeledik. Tartsd meg a fényt, ami benned rejlik! Az segíthet majd legyőzni! És most elbúcsúzom tőled! Jó utat!

Kiderült egyáltalán bármi ebből?

Na, de mielőtt túl sokat fecsegnék, lezárom ezt a bejegyzést.

További szép napot!

One comment on “Ariolo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük