Sárkánytűz | Újraolvasás

Sárkánytűz | ÚjraolvasásMegvolt a Sárkánytűz újraolvasása is, és itt vannak a gondolatok, amik felmerültek bennem:

A Futó tűz után végre elolvastam a kiadott verzióját a Sárkánytűznek is. Ezt még annyira sem próbáltam meg kiadás után elolvasni, mint az első részt. Most végre sor került rá.

Még mindig tudnék mit változtatni, szavakat lecserélni, belejavítgatni magába az írásba, de már látszódik, hogy fejlődtem a Futó tűz óta. Az is látszódik, hogy Főnix is kicsit komolyodott, bár nem sokat. Az igazi változás inkább Az őrzők tüzében lesz, abban jobban megfigyelhető a változás az írási stílusomban is, legalábbis szerintem. Read More

Mi várható?

Mi várható?Mostanra talán kicsit többet tudok én magam is arról, hogy mi várható a könyveimmel kapcsolatban a közeljövőben, ezért gondoltam, írok egy update-et ebben a témában.

Az otthon tüze

Sajnos azt kell mondanom, hogy a jelenlegi állás szerint Az otthon tüze idén nem fog megjelenni. Igazából a könyvet megírtam, többször át is néztem, az illusztrációk, a térkép és a borító képe is készen áll hozzá. Szóval nem amiatt csúszik a kiadás, mert nem lennék kész, hanem mert így döntöttünk. Most kipróbálunk valami újat, és attól függ, mi lesz Az otthon tüzével, hogy az miként megy. 🙂 Azért a részleteket és a szereplőket majd igyekszem posztolgatni, illetve még majd azt is, ami közben eszembe jut, és nem túl spoileres. 🙂 Read More

Ezt olvastam júliusban | 2018

Vége van a júliusnak, úgyhogy nézzük, mit olvastam a hónapban! Júliusban összesen hat könyvet sikerült kivégeznem, és most ezekről írok pár sort, illetve mindegyikhez linkelem a molyos/itteni értékelésemet.

Ezt olvastam júliusban | 2018Elena Favilli · Francesca Cavallo: Esti ​mesék lázadó lányoknak

Nem tudom, hogy kisgyerekek mennyire tudnák értékelni a könyvet. Valahogy úgy érzem, ez nem a tíz év alatti korosztálynak szól.

A könyv alapkoncepciója egyébként jó, csak lehet, nem így kellett volna kivitelezni. Nem azt mondom, hogy ez egy rossz könyv lett volna. De azt sem gondolom, hogy egy egyoldalas rövid összefoglalóval el lehetne mondani a könyvben szereplő nők történetét. Read More

Joó Katalin: A boldogság forrása: a kutya

Joó Katalin: A ​boldogság forrása: a kutyaRá fogok szokni, hogy ilyen rövid értékeléseket írjak, és ezeket posztoljam is, úgyhogy jöjjön a legfrissebb olvasmányom, A boldogság forrása: a kutya értékelése!

Ezt a könyvet az írója küldte el nekem, és ezúton is köszönöm szépen a megkeresést! 🙂

A könyv története egy kisfiú és egy kutya barátságára koncentrálódik, valamint az állatok tiszteletéről szól.

A kötetben voltak szép gondolatok, melyek mindenki számára fontosak lehetnek, de mégsem tudtam magamat teljesen beleélni a történetbe. Ez amiatt lehet, hogy szerintem egy 12 éves gyerek, aki a narrátora is a könyvnek, nem úgy beszél, ahogyan azt a kora indokolná. Az egész könyv olvasása során úgy éreztem, mintha egy idős ember mesélte volna a történetet, nem pedig a főszereplő gyerek.

Read More

J. R. R. Tolkien: A ​szilmarilok

J. R. R. Tolkien: A ​szilmarilokTolkiennek mindig sikerül megkönnyeztetnie, úgyhogy nem meglepő, hogy A szilmarilok is hasonló hatást ért el.

Sokáig gondolkodtam, hogy elolvassam-e a könyvet, mert tudtam, hogy nehéz lesz követni, de már nagyon szerettem volna többet tudni Középföldéről. Így most jobban átlátom a történetet, és sok karakternek a hátterére is fény derült a kötetből.

Tény, hogy nehezen követhető, mert rengeteg név, hely és élőlény szerepel a kötetben, így néha én sem tudtam, mi történik. Ettől függetlenül nagyon elveztem, és nagyon jó volt újra belevetni magam Tolkien világába. Most késztetést érzek egy Gyűrűk ura filmmaratonra. 🙂

Végezetül, szeretném kijelenteni, hogy Tolkien egy zseni, és még mindig imádom, annak ellenére is, hogy voltak nehézségeim az olvasás során.

Értékelés: ★★★★

Psszt! Itt is aktívkodom:

moly.hu | Instagram | Facebook | YouTube

Olvasási szokások book tag

“Kitöltöttem” az olvasási szokások book taget egy videó keretében. A kérdések az alábbiak, a válaszokat pedig megtaláljátok a videóban. 😉

1, Van külön olvasókuckód?
2, Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz a könyvben? Könyvjelzők vagy papírfecnik?
3, Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?
4, Szoktál nassolni vagy inni olvasás közben?
5, Szoktál zenét hallgatni, esetleg TV-t nézni?
6, Egyszerre hány könyvet szoktál olvasni?
7, Otthon vagy máshol olvasol szívesebben?
8, Hangosan vagy csak a magadban olvasol? Read More

5 tipp íráshoz

5 tipp íráshozUgyanezzel a címmel nemrég készítettem egy videót (amit a bejegyzés végére be is linkelek), de most gondoltam, ugyanazokat a pontokat rögzítem ide is. Úgyhogy nézzük mi az én top 5 tippem íráshoz!

1. Jegyzetelés

Amint van egy gondolatfoszlányod, amiről úgy gondolod, hogy jó lenne az írásodhoz, írd le, minél előbb. Ha hajnalban felébredsz és akkor jön a megvilágosodás, akkor is inkább kelj fel, és írd le a gondolatot, mert reggelre tuti elfelejted. Ha nem teszed meg, napokon keresztül azon fogsz rágódni, hogy vajon mi lehetett az a tuti jó gondolat, de azért sem fog eszedbe jutni. Read More

Az őrzők tüze | Az illusztrációk története #2

Az őrzők tüze | Az illusztrációk története #2
Főnix és egy dimenzió lelke

Régen volt már ennek az első része, tudom. De jobb későn, mint soha.  Úgyhogy itt az illusztrációk története a 8-11. fejezethez. 🙂

8. Primum titkai

Olyan régen készítettem már az illusztrációkat, hogy nem is emlékszem a körülményeikre, de azért vannak még emlékfoszlányaim. 😀 Ezzel a képpel kapcsolatban élénken él az emlékezetemben, hogy mennyire büszke voltam az árnyékolásra. Mindig ugyanolyan szögben árnyékolok, és itt azért kicsit más volt a helyzet, minthogy a fő fényforrás a lélek volt, így ahhoz kellett igazodnom. Szerintem egész jól megoldottam. (Igen, most éppen a saját vállam veregetem.) Read More

Futó tűz | Újraolvasás

Futó tűz | ÚjraolvasásElég furcsa azt mondani, hogy fogtam, levettem a könyvespolcomról azt a könyvet, amit én írtam és elolvastam. Furcsán is hangzik. De mielőtt bárki bármit mondana, kellett ez az olvasás.

2014-ben kezdtem el írni a könyvet, és a Futó tűz végleges formájában 2015. május 20-án jelent meg. Sosem olvastam a kiadott, nyomtatott verziót. Soha. Egyszer elkezdtem, de a 8. fejezetig jutottam csak, mert már akkor láttam egy csomó dolgot benne, amit lehet kicsit átírtam volna. Csak a stilisztika miatt. Most pedig befejeztem a Az otthon tüze javítását, illusztrációit, és gyakorlatilag készen áll a kiadásra, valamint megírtam már az utolsó részét is a sorozatnak, és úgy éreztem, ideje, hogy elolvassam a végleges Futó tűz verziót, hogy lássam, hogyan is indult az egész történet, és hogy mindenre jól emlékszem-e. Read More

Neil Gaiman: Sosehol

Neil Gaiman: SoseholA világ és ami alatta van

Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé… ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: Ajtó – a lány, akin segített – nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja.

A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?


Read More