Mivel sikeresen befejeztem már az ötödik, és egyben utolsó rész írását, az agyam már azon munkálkodik, hogy hogyan lehetne néhány mellékszálat jobban bemutatni, kifejteni. Szóval összegyűlt egy kis jegyzetem, hogy milyen kiegészítő történeteket szeretnék még írni, és ha eleget összeírogatok, akkor még egy könyv is összejöhet belőle. Addig azonban még folytatnom kell a már megkezdett kiegészítő történet posztolását, ha már elkezdtem, nem? Ezért ma az Esperanza szemszögéből íródott, A Vihar és Szépség fiának Próféciája harmadik részletét hoztam nektek!
A történetben szereplő karakterekről rövid összefoglalást találhatsz a Könyvek –> A csikó, aki tűzben született –> Futó tűz oldalon, ha lejjebb görgetsz! 🙂
Esperanza: A Vihar és Szépség fiának Próféciája – harmadik rész
– Azokra a sötét pontokra gondolsz? – kérdezte.
– I… Igen – hebegtem, meglepődve, hogy tényleg jól láttam, amit láttam.
Amanda és Rufus is látta a felénk közeledő pontokat.
– Mik lehetnek? – kérdezte nyugtalanul Amanda.
– Valakik a szigetről – tippelt Vihar.
– Talán valami követek? – találgattam.
– Megvárjuk őket, és meglátjuk – jelentette ki Vihar. – Megvárjuk őket, és meglátjuk, mit akarnak.
Így hát ott álltunk a parton, a patáink a homokba süppedtek, és vártuk a közeledő alakokat. Egyre közelebb értek, és már ki tudtam venni a formájukat.
Három ló volt, a két oldalsó talán segítette a középső, harmadikat az előrejutásban. Messze voltak még, de úgy tűnt, hogy a középső ló öreg. Az agyam visszaemlékezett azokra a különös mesékre, amiket az édesanyám mesélt még csikókoromban a Ló-szigeteken élő, különös lényekről. Nem csak lovak éltek ott, hanem más állatok is, de nem olyanok voltak, mint mi. Hogyan is fejezte ki? Bölcsebbek, ősibbek voltak, mint mi?
Addigra már nagyon közel értek. Most már teljesen kivehetőek voltak az idegenek. Egy pej és egy sárga csődör vezetett egy öreg, tarka kancát. A testükön különböző jelek virítottak. Pont, mint a mesékben… A két fiatal csődörnek kevesebb alakzat volt a szőrén, míg a kanca majdnem tele volt velük. Nem úgy tűnt, mintha bajt jelentenének, mégis az a különös érzés erősödött bennem a láttukra.
A két csődör igyekezett támogatni a barna-fehér foltos kancát, aki már látszólag alig bírt megállni a lábán. Vihar volt közülünk az első, aki megmozdult, és az idegenek elé ment. Belegázolt a tengerbe, majd felment a hídra. Vonakodva bár, de követtük őt.
– Üdv, idegenek! – köszöntötte őket Vihar. – Mi szél hozott erre benneteket?
– Békével érkeztünk, Vihar, a Vihar Isten lovának leszármazottja – szólalt meg a sárga csődör.
– Honnan tudjátok a nevem? – rökönyödött meg Vihar. – Találkoztunk már?
– Mi sok mindent tudunk és látunk. Ismerjük a múltat, a jelent, és látunk képeket a jövőből – vette át a szót a pej csődör. A tarka kanca gyengén állt közöttük.
Mind a négyen megdöbbenve álltunk, nem tudtuk mit reagáljunk az idegenek szavaira.
– Ti jósok vagytok, nem igaz? – bukott ki a kérdés a számon, mielőtt jobban átgondoltam a helyzetet.
A három ló egyszerre bólintott, amitől kirázott a hideg. Anyám szavai visszhangzottak a fejemben: Minden jóslat egy újabb jel. Újjászületnek, de az emlékeiket nem vesztik el. Többféle állatfajt képviselnek, de nem mutatják magukat sokaknak. Ha pedig jóslatot mondanak, annak ritkán lesz könnyen, és jól vége.
– Mi az oka látogatásotoknak? – mondtam, kissé talán túl élesen, de a három jövevénynek látszatra ez nem jelentett gondot.
– Azért jöttünk, hogy feltárjuk a jövőt – kezdte az idős kanca rekedtes hangon. – Életbe vágóan fontos dolgokról kell felnyitnunk a szemeteket, annak érdekében, hogy megmeneküljön a Világ. Meg kell tudnotok az álmomat. De előbb el kell jutnunk Viharrétre. Sokaknak kell hallaniuk. Sokaknak kell látniuk. Megkezdődött.
Mikor az első részt posztoltam, említettem, hogy ez nem végleges forma, tehát előfordulhatnak benne hibák, valamint még megeshet, hogy átírom.
Ezen kívül már csak egy részlet maradt el a történetből, bár szerintem minden hűséges olvasóm sejti, mi következik, már ha figyelemmel olvastátok Amanda meséit. 😉
Az utolsó részletig (vagy a következő bejegyzésig)…
További szép napot!