Főnix 2.0

Nos, mint azt az előző bejegyzésben említettem, készítettem egy részletes karakterjellemzést Főnixről. (Majd fogok a többiekről is, de csak szép sorjában…) Mivel befejeztem, gondoltam felrakom az oldalra, hogy ha valakinek nem lenne olyan tiszta, vagy jobb képet szeretne kapni róla, az most minden információval megismerkedhet.  Úgyhogy jöjjön Főnix!

Külső tulajdonságok:

Szőrzet színe: alapszíne a sárga, amit gyakran vörösnek hívunk, de igazából egy barnásFőnix_szőr árnyalat (nagy színpötty). Főnix ettől a barnától azért jelentősen különbözik. Megtalálható benne a sárga lovakra jellemző barna szín, de őt mégis vörösnek hívjuk a könyv folyamán. Mert ő nem egyszerűen csak sárga. A szőre sötétvöröses árnyalattal rendelkezik (alsó kis színpötty). Ez vegyül bele az ő szőrébe, ezzel nem lesz simán sárga, hanem ténylegesen vörös. Ezen kívül még világos (felső kis színpötty) és sötét (középső kis színpötty) barna szőrszálakkal kevert helyek is vannak a testén.

Főnix_láb

Főnix_fejJegyek (foltok): mint a legtöbb lónak, Főnixnek is fehér színűek a jegyei. Nem hófehérek, de fehérek. Öt fő jegye van Főnixnek. A legfontosabb a fején található, láng alakú foltja. Igaz a láng részt a legtöbbször az üstöke eltakarja, de azért sokszor látható. Ez a második legfontosabb ismertető jegye. Főnix további jegyei a lábain találhatóak. Mind a négy végtagján húzódik egy-egy folt.

Sörény és farok: Főnix sörénye és farka hasonló színű, mint a teste. A különböző vöröses-barnás árnyalatú szálak keverednek Főnix_sörény_farokbenne. Alkalmanként olyan hatást kelt a sokféle vöröses szál, mintha egy tűzköteg úszna utána. Ha a nap fénye a sörényére, farkára vagy szőrére esik, az mintha szikrákat szórna.

Szemek: Főnix szemei viharszürke (sötétszürke) színűek. Hogyha valaki elég jól megfigyeli, és mélyen a szemébe néz, akkor megláthatja a szemeiben táncoló lángokat, amelyek a saját magában égő tüzet tükrözik. Szeminek színét, édesanyjától, Esperanzától örökölte.Főnix_szem

Bónuszok: Főnixnek nemcsak a tűz jutott különleges képességként. A tűz segítségével képes szárnyakat és szarvat magára „varázsolni”. Az oldalán, vagy a homlokán (ott ahol a szárnyak, vagy a szarv lenne) lángcsóvák lobbannak fel, ha elő szeretné venni ezt a két Főnix_tollbónuszképességét. A lángok úgymond „felépítik” a szárnyát, illetve a szarvát, majd kialszanak. A szarva szőre színével egyezik meg. Szárnyának tollai is szintén az ő szőrének színével egyeznek Főnix_szarvmeg, azonban a tollak végei fehérbe mennek át.

Megjelenés: Nagyjából úgy kell elképzelni, mintha összekevernénk egy arab telivért, egy musztángot és Szilajt (a Szilaj: A Vad Völgy Paripája c. meséből) és voálá! Megkaptuk, hogyan is néz ki. Körül-belül 150-160 cm marmagasságú csődör. Hosszú, vékony, izmos lábai vannak, amiknek segítségével villámgyorsan képes futni, még nehezebb terepeken is. A feje egyenes. A kiállása büszke és fenséges.

Belső tulajdonságok

Személyiség: kedves, barátságos, okos, jól nevelt, védelmező, békekedvelő, játékos, olykor pimasz. Fél a saját erejétől, és vannak olyan időszakok, amikor legszívesebben eltűntetné az egész tűz dolgot. Szóval, kicsit nehezen fogadja el önmagát. Valamint a tűz okozta dolgok miatt bizalmatlan is szokott lenni. A lovak ellenségei az ő ellenségei is. Ha arról van szó, képes ölni. Nem érzi jól magát, meg nem is élvezi, de megteszi, ha meg kell tennie. Semmi nem állítja meg, ha a családja (és a lovak) veszélyben van(nak), néha túlságosan is védelmező típus. Olykor-olykor meggondolatlan, hirtelen haragú. A „munkájából” kifolyólag bátor és rettenthetetlen, vagy akár vakmerő (főleg, ha meg kell védeni a lovakat). Ezek a személyiségjegyei a legfontosabbak/leggyakrabban alkalmazottak, de mindig kiderül róla valami új.

Fizikai tulajdonságok

Fizikai tulajdonságok: gyors, kitartó, ügyes, erős, jó harcos.

És persze a legfontosabb mind közül, hogy ő a tűz.

Természetesen senkinek sem szeretném befolyásolni a saját elképzeléseit Főnixről. Ez a leírás azt tartalmazza, hogy én hogyan képzelem őt el.

Kreditek:

Lófej és lábak: http://chronically.deviantart.com/
Lószem: http://missmetro.deviantart.com/
Szarv: http://mistholme.com/wp-content/uploads/2014/02/horn_unicorn.jpg
Toll: http://blackrayser.deviantart.com/art/Feather-Lineart-264849280

Főnix legutóbbi jellemzése: (link)

További szép napot!

A karakter, szereplő elnevezése és leírása szerzői jogi védelem alatt áll!

2 comments on “Főnix 2.0

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük