Hosszú szünet után végre elérkezett egy újabb bejegyzés ideje. Az illusztrációk története 2. rész.
Ugorjunk két évet!
Oh, ez a fejezet két viszonylag jó évet ad Főnixnek. De mind tudjuk már (vagy nem), hogy a végén mi történik.
Ezt a képet úgy rajzoltam, hogy végigfutottam a könyvespolcomon, és kiválasztottam az egyik könyvet, aminek a borítóján lévő ló pont olyan pózban volt, ami nekem kellett. Először csak Főnix került a képre, de aztán gondolkodtam egy picit, és újra megnéztem azt a részletet, amelyikhez készítettem, és végül hozzárajzoltam Amandát is.
Ennek a könyvnek a borítóját használtam alapul: (link)
A kedvenc tevékenységem a Tündér-folyóban való rohangálás volt, de a nagyi nem örült neki, mikor előtte elfutva kapott egy hideg zuhanyt a nyakába. Olyankor utánam rohant, hogy elkapjon, de sohasem ért utol.
A nagy erdő
Ez az illusztráció érdekes volt. Szépen megrajzolgattam, felhasználtam néhány lószobrot, hogy lássam hogyan néznek ki hátulról, és aztán megmutattam a családnak. És akkor akadtam ki. Valaki azt mondta, hogy a képen egy ló van felhőkben. Valaki azt mondta, hogy egy ló és tűzfelhők. Én meg csak tátott szájjal néztem, hogy: Nem! Ez egy ló, egy erdőben. Azok ott bokrok és fák!
Ennyire nem rajzolok csúnyán! Azok teljesen felismerhető fák és bokrok!
Lementem arról a kis csapásról, amire útközben rátértünk, és besettenkedtem a bozótba. Reménykedtem benne, hogy nem csapok túl nagy zajt, és nem vesz észre senki. Egészen közel lopództam. Egy kisebb tisztás tárult fel előttem…
A pillanat, amit évek óta próbálok elkerülni
Ehhez a képhez igazából nincs különösebb történet. Már csak ez az egy kép hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a 10 illusztráció. Gyorsan kiválasztottam egy részletet, amit megrajzolhatok. Először egy olyan képet akartam, amin Főnix és Vihar összeölelkezik, de azt nem tudtam kivitelezni, úgyhogy csak egy Vihart kaptatok.
Családi egyesülés. Olyan sok évig egyedül bolyongott Főnix, és végül megtalálta az apját. És ezúttal nem futamodott meg…
Szóval ez egy gyorsan rajzolt, utolsó kép lett. De attól még teljesen korrektül néz ki.
Aki először észhez tért, az apa volt. A fejét lassan elfordította, és rám nézett. Éreztem, hogy a szívem vadul kalapál.
– F-Főnix…? – kérdezte Vihar, remegő hangon.
Hát akkor ennyi lenne mára. Legközelebb jön az utolsó 3 illusztráció. Tudom, hogy már alig várjátok!
További szép napot!