Ma nem könyvelemzést fogok posztolni, mert sikeresen elszakadva az aktuális olvasási mániát okozó könyvtől, rávettem magam, hogy valamit a könyvvel kapcsolatban adjak nektek. És nem, nem a Sárkánytűzről van most szó. Tudom, hogy mindenki nagy izgalommal várja ( 😛 ), de azzal még várni kell. Persze lesz még talán egy-két karakterjellemzés, meg pár részlet a fejezetekből, de már majdnem ideje kiadni, úgyhogy inkább a javításra koncentrálok. Így is már 126 oldal A4-es méretben, és még csak most kezdtem a javítás 2. fázisát, és a 4. fejezet elejére értem. Sok munkát kell még belefektetnem! Úgyhogy ma visszahozom szeretett sorozatunk első (és egyben pillanatnyilag az egyetlen) megjelent kötetét, a Futó tüzet. (Most jön az a rész, hogy mindenki felkapja a könyvet és együtt nosztalgiázunk Főnix barátunkkal.)
Szóval mit terveztem mára? Hát csak úgy meglátogattam a Facebook oldalát a könyvnek, és kicseréltem a borítóképet egy a második kötet hatására inspirált képre. És akkor eszembe is jutott, hogy régen írtam utoljára a honlapra. És valamiért eszembe jutottak a Futó tűz illusztrációi. És akkor jött az ötlet. Tekintsünk most meg közösen, hogy pontosan mely mondatok is inspirálták az illusztrációkat, illetve mit használtam egyeseknél az ábrázolás alapjául.
Nem titok, sokszor úgy rajzolok, hogy egy képet nézek hozzá, hogy egyes részleteket jobban le tudjak rajzolni. Az illusztrációknál is használtam néhány itthoni dolgot ahhoz, hogy sikerüljön minél szebben megelevenítenem a lovakat a képeken. Úgyhogy lássuk:
A tűz szülötte
Szóval, mint tudjuk, a könyv első illusztrációja Főnixet ábrázolja, miután kikecmergett a folyóból, és meghallotta Pamacsot.
A probléma ennek a képnek a rajzolásakor az volt, hogy nem tudok olyan egyszerűen szemből vagy hátulról lovat rajzolni. Oldalról egész jól megy. De itt kellett, hogy látszódjon Főnix, de Pamacs is. Ezért ezt a megoldást választottam. De Főnix ráadásként még csikó is, ezért ugye megint másként kell ábrázolni. De megláttam a tökéletes megoldást. Ott állt a polcomon arra várva, hogy meglássam: katt.
Csupán annyit kellett tennem, hogy kissé féloldalasan magamnak háttal elhelyeztem, és már rajzolhattam is. Sokkal könnyebb volt 3D-ben is látni, hogy mit akarok kihozni a rajzból. És azok, akik olvasták a könyvet, pontosan tudják, hogy mi lett belőle.
– Jó kis zivatar, nemde? – szólalt meg hirtelen egy hang a hátam
mögött.
Megfordultam. Biztos voltam benne, hogy hallottam valakit, de
senkit sem láttam, csak fákat.
Remélem azt mondanom sem kell, hogy mennyi időbe telt megrajzolni a füvet! Jesszusom, az milyen sokáig tartott! A legtöbbet ezzel a képpel törődtem, mint az első illusztrációval. Minden vonalat szépen megerősítettem, minden árnyékolásra rengeteg időt, energiát és hegyezést szenteltem. Ez az egyik kedvencem.
A “rémálom”
Főnix tanul, próbál túlélni egy mókus mellett. Az anyja halott, az apja elment. De az anyja azért mégis tart egy csevejt fiával. Valljátok be, hogy imádtátok ezt a részt!
Ezzel a képpel meggyűlt a bajom. Főleg mert nem tudtam, hogy melyik rész legyen. Többször megpróbáltam ábrázolni. A fejemben olyan szépen megvolt, de nem bírtam papírra vetíteni. Aztán, végül talán egy újságon lévő lófejjel, sikerült szemből lerajzolnom. És elég jó lett a végére.
Egyszerűen csak nem volt kedvem végleg búcsút venni Esperanzától. Hiszen még csak most kezdődött a könyv. Nem érhet véget ennyivel még a szerepe. Oh, de bírni fogjátok a későbbiekben esedékes eseményeket. De még a 4. könyvig várni kell a személyes visszatéréséig. De persze nem hagyhatjuk ki azért a sztoriból. De ez nem tartozik ide. Majd később. 😀
Már lélegezni is nehezemre esett. Majd hirtelen egy
alak jelent meg előttem. Megtorpantam. Amikor jobban szemügy-
re vettem, felismertem benne valakit.
– Anya? – kérdeztem tőle rémülten és levegőért kapkodva.
Egyszerűen imádom a sörényét. Annyira örültem, hogy sikerült képben ismertetnem azt a “gyönyörűséget”, amivel a könyvben illetik. Igen, egy tipikus Szépség Istennőjétől eredeztetett ló. Nem hibáztathatjuk Vihart, hogy beleszeretett, igaz?
Történetek a múltból
Az eredeti 3. illusztráció a térkép. Az 5. fejezetbe illeszkedne, de sokkal jobb a könyv elején. Úgyhogy lépjünk tovább a jósunkra.
Ennek a képnek az alakulásából annyira emlékszem, hogy le akartam rajzolni, hogyan képzelem el a jóst, mert nehezen sikerült leírnom, és gondoltam megkönnyítem egy rajzzal. Imádom a mintákat a testén. Tök menők. Jól áll neki.
A jóshoz és a képéhez adok egy tanácsot, amit a második könyvnél hasznosíthattok, és esetleg egy később kiderülő információra deríthettek fényt, vagy kapiskálhatjátok már most. Illetve hamarosan. Csak annyit tanácsolnék, hogy ezt a képet, és a következő könyvben az egyiket, hasonlítsátok majd össze. És figyeljetek nagyon jól. Tetszeni fog. Ez egy ilyen kis “jós állatok jellemzői” dolog lesz, de még nem most!
Az öreg pedig barna-fehér foltos. A testükre érdekes jelek voltak felfestve. Olyan misztikus volt az egész dolog. Azt mondták, hogy fontos dolgokról kell beszélniük velünk. Életbevágóan fontos dolgokról. Szóval elkísértük őket a rétig. Ott pedig mindenki az idős kanca köré gyűlt.
ÉS nem számítottam rá, hogy ez a bejegyzés ilyen hosszú lesz! Nem baj! Van 9 illusztráció és megvan már 3 belőle. Azt hiszem, ezt a témát felbonthatom 3 bejegyzésre. Igen, ez lesz. Akkor most búcsúzom. Majd még jelentkezem a többi illusztráció csudi izgalmas történetével. Legközelebb jöhet a 7., 8. és 10. fejezet illusztrációinak leírásával. De ez már egy másik történet…
További szép napot!