Hát nem is tudom… Bevezetés?

Nézzük csak

2014 áprilisában úgy döntöttem, hogy nekilátok, és írok egy regényt. Az egész dolog ötletét egy rajz adta, amit akkoriban készítettem. Megszületett az ötlet a fejemben, és mindennel együtt, novemberre befejeztem. Már nagyon vártam, hogy végezzek vele, mert a következő részét szerettem volna elkezdeni. Azóta már vagy 30 oldalt írtam abból is, és már megszületett még egy rész gondolata a fejemben.

Az első regényem címe Futó tűz. Igen, direkt van külön írva. Majd, ha sikerül kiadni, megértitek. Mivel egy többréses sorozatot tervezek, ezért ki kellett találnom egy címet a sorozatnak is. Van ugye Harry Potter és a valami, Percy Jackson és az olimposziak, Az Olimposz hősei, A tűz és jég dala. Nos, én is próbáltam kitalálni egy ilyen címet az én készülő könyvsorozatomnak. Ez pedig A csikó, aki tűzben született lett.

Még mindig lehet találni a történetben helyesírási hibákat, de azon kívül teljes mértékben készen van. Körülbelül 220 ezer karakter, és nyomtatásban úgy 200 oldalt tenne ki, A5-ös méretben. Már csak találni kellene egy kiadót, aki felvállalja a nyomtatási költségeket, és én is kapnék némi jutalékot a könyv után. A másik lehetőség az lenne, hogy összeszedek pár százezer forintot, és magánúton adatom ki. Ami jelenleg nem lehetséges. A kiadók pedig nem igazán segítőkészek. Mindenhol azt írják, hogy majd talán 3-9 hónap múlva esetleg el is olvassák. És onnan hol van még a kiadás?

Ilyenkor van egy kicsit elegem a magyar könyvkiadásból. Ha jobban tudnék angolul, akkor sokkal több esélyem lehetne a kiadásra, persze külföldön. Itthon mintha nem is akarnák, hogy ki legyen adva egy könyv.

A másik nagy problémám az emberekkel van. Mindenki olyan negatív. Az osztálytársaim egy része szerint senki sem venné meg. De az egy dolog, hogy ők egész nap a számítógép előtt ülnek és ölik az agysejtjeiket a buta játékaikkal. Mások azt mondják, hogy még túl fiatal vagyok és tapasztalatra van szükségem, de még nem is olvasták a könyvet. Hiába vagyok fiatal, attól még tudhatok úgy írni, mint egy 30 év körüli felnőtt, nem?

A könyvről

  • állatok vannak csak benne, tudom, de ez nem jelenti azt, hogy egy béna mese
  • igazából nincsen konkrét korosztálya, mert bárkinek tetszhet
  • a műfaja lehet fantasy, kalandregény, gyerekkönyv esetleg komédia
  • a főszereplő Főnix, egy vörös csődör, akinek egy különleges ereje van: a tűz. Az ő életét tárgyalják majd végig a könyveim
  • az első könyv végleges címe: Futó tűz
  • majd egyszer adok egy részletesebb leírást róla 😉

Egy apró megjegyzés

Az egyik dolog az “ugyan ki venné meg” kijelentésben, amit egy másik személy mondott nekem, az volt, hogy attól, hogy ezt én kiadom, nem biztos, hogy meg is fogják venni. Erre én azt mondanám, hogy bárki hiába ad ki egy könyvet, nem garantált, hogy megveszik. Persze, ha híres ember vagy, és teljes hülyeségekről írsz össze-vissza, vagy erotikus dolgokról írsz, azt lehet előbb megveszik, mint a háromszázadik jelentéktelen ember próbálkozását. De lehet, hogy az embereknek éppen az kell, ami te írsz. És attól, hogy nem találja a könyvesboltban, még mindig ott vannak a honlapok, ahová ki lehet posztolni, hogy megjelent. Ott a Bookline, a Shopline, a Facebook és még sorolhatnám. Ott vannak az ismerőseid, akikkel megoszthatod, ők pedig az övéikkel és így tovább. Mindig pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz és a negatív energiákat ki kell zárnod.

Ui.: Remélem máskor is találkozunk!

További szép napot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük