Hogyan írok könyvet?

Hogyan írok könyvet?Mivel lassanként közeledek ahhoz, hogy két könyvem legyen kiadva (várhatóan novemberben), és a harmadik is csak a javításra vár, kiadok egy-két hadititkot arról, hogy hogyan írok könyvet. Röviden a válaszom erre az, hogy fogalmam sincs, csak úgy jön, és biztosan van rá másmilyen mód is, csak én nem azt alkalmazom. De most nem a rövid választ fogom megadni, hanem kifejtem pontosabban, hogy hogyan írok könyvet, és hogyan keletkezett a Futó tűz, a Sarkánytűz (és hogyan keletkezik Az őrzők tüze, valamint a többi könyv a sorozatban).

Futó tűz

Oké, igazából nem hadi titok a könyveim keletkezésének folyamata, mert eléggé egyszerű és véletlenszerű, valamint már ezerszer elmondtam azoknak, akik kérdezték, mert tényleg nincs benne semmi hatalmas nagy titkos hozzávaló.

Könyvbemutatókon mindig megkérdezték, hogy hogyan írok könyvet, hogyan keletkezett a Futó tűz. Nos, kezdjük ott, ahol mindig kezdem…

Egy egyszerű rajzol kép volt, amit még csak nem is én rajzoltam, illetve nem teljesen szabad kézzel készítettem. Fogtam az egyik naptáram, és kimásoltam belőle egy papírra azt az ágaskodó lovat, aztán átrajzoltam egy rendes papírra, megcsináltam a hátteret, kiszíneztem és voálá, kész volt a kép. És hogy ebből a képből hogyan lett egy 172 oldalas könyv, arról dunsztom sincs. Az egyedüli magyarázat erre, hogy egy elvetemül lóbolond tinédzser vagyok. Ennél több magyarázattal nem szolgálhatok. Na, de itt jön a bonyolult része a dolognak.

Megvan az alapja a történetnek… Nem, nincs. Megvolt a kezdete: Esperanza meghal, Főnix összebarátkozik Pamaccsal, nem ismeri az apját, mert ő elment, és képes irányítani a tüzet. Ha jól emlékszem, még Főnix szüleinek a nevét sem találtam ki akkor. Egy kész csoda, hogy ez a könyv egy összefüggő, értelmes történetté alakult, mert amikor elkezdtem, még nem láttam mi lesz a vége.

Hogyan írok könyvet?
Ne aggódjon senki, a lényeges részek olvashatatlanok 😀

Nehogy bárki is azt higgye, hogy itt végbeszakadt a rajzoknak. Ne-em. Másodiknak lerajzoltam Freedomot, harmadiknak meg Vihart, és igazából semmi célja nem volt a két rajznak, csak úgy döntöttem, hogy jók lesznek karaktereknek. Még jó, hogy Amandáról és Tenebrarumról csak a megírásuk után készült kép. Bár, amit Tenebrarumról rajzoltam, az sem akkor készült, amikor az a jelenet lejátszódott. Egy fél könyv hátravolt még akkor.

Úgyhogy, joggal mondhatjuk, hogy a Futó tüzet először megrajzoltam, aztán valahogy abból írtam egy történetet…? Valami ilyesmi történhetett.

Vége, befejeztem a történetet. Csodás. Igen, jött a legrosszabb része: az átolvasás. A történetszálak egyeztetése, és jelenetek értelmessé tétele komoly feladat volt, de valahogy csak megoldottam. Bár minden alkalommal, amikor visszakeresek benne valamit elszörnyedek, hogy hogyan adhattam ki a kezemből a könyvet úgy, ahogyan kiadtuk. Néha elszörnyedek a saját írásomon…

Sárkánytűz

Azt gondolná az ember, hogy másodjára már azért jobban átgondolom a történetet és nem útközben találom ki, hogy mi lesz a vége, és próbálom ahhoz igazítani az eseményeket. Ha-ha. De jó is lett volna, ha ennyivel megúszom…

Még mielőtt a Futó tűz ki lett volna adva, még azelőtt készült a Sárkánytűzhöz rajz. Még azelőtt elkészült az első műalkotás hozzá, mielőtt elkezdtem volna megírni. A Veritast ábrázoló képem még a megírás előtt született (mentségemre legyen, hogy a sárkánylovas téma már megvolt, de semmi több). Úgyhogy az első fejezet vége, és Veritas kinézete teljes mértékben azon a rajzon múlt. Az öt hű barátja szintén mindenféle írás előtt készült el (esetleg akkor kezdtem neki a második könyvnek). Szóval ők is rajz alapján valósultak meg.

Addigra, mire befejeztem a Futó tüzet már rájöttem, hogy kéne valamiféle jegyzetet írnom, úgyhogy az ötleteimet felírtam, bár elég sokszor elfeledkeztem róluk, vagy átírtam őket, hogy szinte nem is hasonlítottak az eredeti ötlethez. De már mikor elkezdtem a Sákránytüzet, megvolt Az örzők tüzének az alapja (vagyis, hogy hol fog játszódni a történet).

Hogyan írok könyvet?A Sákánytűz írásakor már jobban tudtam mit akarok kezdeni a történettel, és az is látszódik, hogy eltelt egy év (meg még egy, mire kiadjuk). Kevésbé… Nos… látszódik, hogy “érettebb” voltam, amikor megírtam. Persze az átírás után voltak fejezetek, amiket szinte teljesen kicseréltem. (És milyen nehéz volt utána egyeztetni az új részeket a régiekkel. Piszok nehéz átírni néhány dolgot teljesen mássá.)

De befejeztem, és még teljes vázlatot is készítettem hozzá (igaz, csak a megírása után 🙂 ). ott volt a falamon, javításkor azt néztem, hogy jobban tudjam, mi fog történni, mert egy fejezet múlva már nem emlékeztem arra, mit írtam korábban. Kész lett, itt vagyunk, hamarosan kiadjuk. És végre tanultam valamit a harmadik könyv írásához.

Az őrzők tüze

De nem sokat…

Külön kiemelném, hogy mind a tizenhat fejezet vázlata előre készen volt. Oké, talán egy vagy két fejezetet megírtam előre, de csak azért, mert még bennem volt a második könyv vége, és muszáj volt folytatnom. Viszont megvolt előre a teljes könyv váza. Hogy mi fog történni, melyik fejezetben. Majdnem minden fontos részletet előre megterveztem. (Kivéve egyet, de szerencsére még az is egészen az elején ötlöttem ki, így nem kellett nagyon változtatnom a dolgokon.)

Feltűztem a vázlatot a Sárkánytűz helyére: térkép (amit mindig előre elkészítek, mert a helyeket, irányokat hozzá igazítom), karakterlista főbb jellemzőkkel, fejezetek rövid vázlata, könyvhöz szüksége infók, és később felhasználandó információk. Minden fönn a kis táblámon. De persze voltak részletek, amiket már az írás közben kiselejteztem és átírtam. És a legjobb: nem készült előre rajz hozzá. Fejlődök!

Hogyan írok könyvet?
Itt végképp olvashatatlan minden…

Most már csak ki kell javítanom, és az utolsó fejezetben jobban kifejteni mindent, mert már nagyon szerettem volna befejezni, ezért eléggé elkapkodott lett, de kicsit hozzárakok, és kész, majdnem teljesen egy előre kész vázlat alapján!

A negyedik könyv remélhetőleg még kevesebb átalakítást fog igényelni, mert meglesz minden fontos részlet, előre (már kész 5 fejezet vázlata).

Olyan rossz, hogy nem árulhatok el semmit a Sárkánytűz utáni könyvekről, pedig szívesen mondanék róluk elhintett információkat, de nem addig, amíg a másodikat sem olvastátok!

Szóval, valahogy így keletkeztek a könyveim. Nagyjából ez a válasz a hogyan írok könyvet kérdésre. De azt még mindig nem tudom, hogy maguk az alapsztori-ötletek honnan jöttek. Az agyam egy mélységes mély, sötét zug, ahol mindenféle őrült gondolatok cikáznak, és néha egy-kettő jobban felszínre tör. Én sem tudok eligazodni rajta…

További szép napot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.