James Dashner: Az Útvesztő

Gondoltam előrukkolok valami újjal, úgyhogy mostantól számítsatok rá, hogy a saját könyvem mellett, más könyvekről is szót fogok ejteni. Vagyis mostantól olyan könyvekről is fogok bejegyzést közzé tenni, amelyeket én olvastam mostanában, vagy régebben, és ezekről fogok egy értékelést írni. Hátha megtetszik valakinek. 🙂

Matilda Könyvespolca (link1) (link2)

Az Útvesztő

Ez a könyv remek volt!

Először csak a filmet láttam, még anno, amikor kijött. Aztán megjelent a második film. Akkor sem voltam még annál a pontnál, hogy elolvasom. De hosszas rágódás után beadtam a derekamat, és Karácsony előtt elmentem, megvettem, beraktam a fa alá, és Karácsony másnapján belevetettem magamat.

Szerettem a filmet. Jó volt. Arra számítottam, hogy a könyv meg a film teljesen más lesz, mint Percy Jacksonnál, de kellemesen csalódtam. A film egészen hasonlít a könyvre. Igaz sok helyen teljesen más a kettő, de mégsem az volt, hogy olvastam a könyvet és semmi hasonlóságot nem találtam közte és a film között a szereplők neve mellett. Na, de beszéljünk a könyvről.

James Dashner: Az Útvesztő

A Young Adult könyvektől és filmektől mindig is féltem egy kicsit. Nem tudom, talán mert nem tetszett ez az egész “a jövőben jön egy katasztrófa/nagy változás, lesz egy diktatórikus kormány, és gyerekeknek kell megváltani a világot”  dolog. Valahogy ez az elképzelés kicsit lelombozott. Az Éhezők Viadala és a Beavatott széria valahogy nem izgatott. (Lehet egyszer elolvasom, de nem most.) Viszont megláttam valamit Az Útvesztő történetében, ami megragadott. Úgyhogy kíváncsian álltam neki a könyvnek.

Nem volt egy Percy Jackson, de tetszett. Jó volt. Sok megválaszolatlan kérdésem van még mindig, de ezt hamarosan orvosolom a hátralévő kötetetekkel.

És akkor most kiírom a SPOILER ALERT-et, habár nem hiszem, hogy bármi olyat említenék a továbbiakban, ami spoiler lenne, de a biztonság kedvéért kiteszem…

A történet

Nem fogok szinopszist írni, mert az megtalálható a könyv hátulján is.

Tetszett a történet. Ez az egész elgondolás, hogy a napkitörések sivataggá változtatták a Földet, és a Kitörés, ami zombit csinál az emberekből. De ez ugye csak a végén derül ki. Az elején mindenki ott van a Tisztáson, ami köré az Útvesztő épült, és a fiúk kétségbeesetten keresik a kiutat. Ahányszor sikerül egy kérdésre választ kapnunk, jön kettő, vagy több újabb kérdés, amire viszont nem. Ez elég zavaró, de ugyanakkor fenntartja az olvasó érdeklődését. Csak úgy faltam az oldalakat. Tudni akartam mi fog legközelebb történni. Folyamatosan jelen volt a misztikum, ami egy pillanatra sem hagyta, hogy lankadjon az olvasó figyelme, valamint sok humor is van benne. Előfordult, hogy egyszer csak felnevettem és mindenki azt nézte, hogy mi bajom van. Élvezetes volt olvasni.

Persze semmi sem tökéletes, ahogyan ez a könyv sem. Lehet benne megkérdőjelezhető dolgokat találni, de ezek nem tudják elvenni az olvasói élményt, hacsak nem kifejezetten ezeket keressük.

A szereplők

A filmben imádtam a színészeket, akik a szereplőket játszották. És olvasás közben sem nagyon arra figyeltem, hogyan írja le őket az író, a filmbeli karaktereket képzeltem magam elé. Nem voltak olyan nagyon meglepő különbségek közöttük, úgyhogy ez működött is.

James Dashner: Az ÚtvesztőValahol olvastam, hogy a karakterek nagyon rosszul vannak felépítve, meg úgy maga a könyv is élvezhetetlen. Én ezzel nem értek egyet. Én nem találtam rossznak a karaktereket. Teljesen rendben voltak. Mindenkinek megvolt a maga szerepe. Akit utálni kellett azt utáltam, akit szeretni, azt szerettem. Ez teljesen jól működött nekem. Persze érthető, ha egy-két helyen hiányosságot érzünk velük kapcsolatban, de ez egy több kötetes sorozat. A további jellemek még ezután lesznek ismertetve, vagy később a történtek alakítják majd őket. Nem lehet egy könyvbe egyből mindent belesuvasztani. Mi marad akkor későbbre?

Az egyetlen karakter, akivel nem tudtam mit kezdeni, az Teresa volt. Hozzá nem tudom, hogyan álljak. A filmben kifejezetten utáltam, de a könyvben nem táplálok iránta különösebb érzelmeket. Ő úgy van és kész. Majd meglátom a későbbiek folyamán mi lesz.

Első kötet alapján sosem lehet megítélni mi lesz a végére, nem igaz?

Ajánlani bárkinek tudom, aki szereti a rejtélyes könyveket, mert hogy ebben van rejtély az biztos. Ha a filmet pedig láttad, és szeretted, akkor szerintem nyugodtan elolvashatod a könyvet is, mert a kettő jól kiegészíti egymást. Az egyik vizuális képet ad, a másik pedig segít, hogy jobban megértsd a történetet.

Szóval nekem abszolút tetszett, alig várom, hogy nyissanak a boltok, és megvehessem a folytatásokat. Jöjjön a pár napig tartó non-stop olvasás! 😀

– Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? – kérdezte Minho.(…)
– Hát hajrá – vágta rá Newt.
Minho bólintott, majd a csoport felé fordult.
– Legyetek óvatosak – mondta tárgyilagosan. – Ne haljatok meg.
Thomas elnevette volna magát, de a félelem ebben megakadályozta.
– Remek. Most már mindenki fel is lelkesült – mondta Newt, majd hátramutatott az Útvesztő irányába. – Ismeritek a tervet.

James Dashner: Az Útvesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük