Bevezetés
Ah, végre itt a téli szünet. Sokáig lehet aludni és nem kell tanulni. Csak hó nincsen… Ha kinézek az ablakon inkább azt mondanám, hogy tavasz van, vagy ősz. Idén sem lesz fehér karácsony, ha így haladunk. Na, de mindegy. A mai napra egy részletet szeretnék bemutatni a harmadik fejezet, A Mókustanács végéből. Szóval, jó olvasást!
A Mókustanács
“…- Tehát a Tanács döntött! Főnixnek meg kell halnia! – jelentette ki Szakáll.
– Meg kell halnia! Meg kell halnia! – hangzott a tömegből.
Minden mókus zengeni kezdte ezt a szörnyű mondatot. Sírni támadt volna kedvem. Félni akartam, de sajnos a félelmem csupán harag volt. Mérges voltam a mókusokra, amiért nem értenek meg. Mérges voltam arra a jövendölésre, ami ezt tette velem, és a családommal. Mérges voltam mindenre, és mindenkire. Magamra, a mókusokra, az apámra. Mindenkire. Elvesztettem az irányítást magam felett. Meleg futott végig egész testemen. A mókusok sikítottak és elmenekültek, egy hatalmas robbanás, és minden elsötétült.
Mikor újra magamhoz tértem, káosz volt. Mókusok szaladgáltak és ugráltak fel s alá. Az egész erdő füstölt. A lángok már majdnem teljesen kialudtak. Repülésemet egy fa törzse állította meg, és a hátam nem köszönte meg az élményt. Nagy nehezen lábra álltam. Nem hallottam valami jól. A fülem zúgott még a robbanástól. Aztán megláttam egy szőrös kupacot az egyik szomszédos fa tövében. Ne! Akkor eszméltem csak rá, hogy Pamacs végig mellettem volt. Ideje sem lehetett, hogy fedezéket találjon. Odarohantam hozzá. Orrommal bökdösni kezdtem. Kitekertem az összegömbölyödött állapotból, és megfújtam. A pici test orra mozogni kezdett. Hála Istennek! Nem halt meg! De ahogy elnéztem nem is volt túlságosan jó bőrben. Bizonyára csontja is tört. Vörös testét vér és korom színezte pirosra és feketére. Apró fülén megpörkölődött a szőr…”
Na, ennyi is lett volna a mai napra. Remélem tetszett, és még jobban felkeltette az érdeklődéseteket a könyvem iránt!
További szép napot!