“Az első hullám nyomán sötétség támadt. A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?”
Előbb akartam elolvasni Az ötödik hullám-ot, mint láttam volna a filmet, csak valahogy a filmet végül előbb láttam, mint elkezdtem volna a könyvet, így először kicsit féltem, hogy mi lesz, de mind tudjuk, hogy a filmek szeretnek eltérni a könyvtől. Jelen esetben a film eléggé eltért a könyvtől.
A másik dolog, ami miatt aggódtam, hogy a sztori ahogy halad, átmegy majd egy vörös pöttyös könyvbe. Volt egy-két ilyen pillanat benne, de amúgy a többi rész az a kötelező Young Adult könyvek romantikus vonala volt.
Ami nagyon tetszett, hogy nem végig egy embert követtünk. Körül-belül az első 120 oldal volt a bevezetés, Cassie, mint Cassiopeia szemszögéből. Itt visszatekintünk az idegenek érkezéséhez, és az első négy hullám pusztításához, eljutva egészen addig, amíg meglövik Cassiet. De a könyv nem csak simán fejezetekre van tagolva, hanem minden nézőpont egy újabb fejezet, és azokon belül vannak még fejezetek. Tehát, a új ember szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor van fejezetcím, és azon belül meg csak fejezet számok. Ezt most sikerült jó bonyolultan elmondanom. Cassie szemszögén kívül még ott van Ben/Zombi szemszöge. Az övé a másik főbb nézőpont, de volt még Cassie öccse, Sammy szemszögéből, meg Evan Walker szemszögéből is egy kis rész. Ez megoldás azért volt jó, mert így megtudtuk, hogy mi folyik a többi karakterrel, anélkül, hogy ezt egy hosszú párbeszéd kíséretében mondják el.
A vége a könyvnek fura volt. Nem, mert összecsapták volna, hanem mert hirtelen ért véget. Ez persze azt jelenti, hogy folytatni kell a második kötettel, de természetesen szombaton kellett kiolvasnom, szombat délután, és eszembe sem jutott, hogy még nincs meg a második kötet, úgyhogy most várhatok hétfőig, hogy folytatódjon a történet.
(A könyv végére nagyon úgy tűnik, hogy Cassie Evannel, Ben meg Aduval jön majd össze, vagy valami hasonló, szóval így forr a levegő, de nekem Evan nem annyira szimpi, szóval még reménykedem benne, hogy Cassie Bennel jön össze…)
Ami még nagyon tetszett a könyvben, igazából az volt, amikor az aktuális nézőpont embereinek a belső gondolatait olvastam. Elolvastam, hogy most éppen mi történik, és nagyjából a szereplő felteszi magának fél mondattal később ugyanazokat a kérdéseket, amik átsuhannak az én agyamon is. Ilyenek:
Cassie, amúgy miért bámulod folyton a száját?
Na, de összességében ez egy nagyon jó könyv volt, és szerintem megérte elolvasni, de a filmet azt nyugodtan hagyhatjátok is, mert igazából nem valami jóra sikerült. Amúgy szerintem, ha szeretitek az ilyen földönkívülis témákat (de figyelmeztetésképpen megjegyezném, hogy ebben nem a kis zöld UFO-k vannak, hanem embernek kinéző gonoszok), akkor ez is tetszhet. Vagy nem. Ez teljesen személy-és könyvfüggő.
– Ha már csak húsz perced volna hátra, mivel töltenéd?
– Gőzöm sincs – feleltem. – De az biztos, hogy semmi olyasmivel, aminek hozzád van köze.
– Most tényleg? – De nem várta meg a válaszom, valószínűleg magától is rájött, hogy nem olyasmi, amit szívesen hallana. – Mert mi van, ha én lennék a legutolsó ember a Földön?
– Ha te lennél a legutolsó ember a Földön, én nem lehetnék ott, hogy bármit is csinálhassak veled.
– Na jó. Mi lenne, ha mi volnánk a két utolsó ember a Földön?
– Hát akkor is egyedül maradnál, mert én előbb kinyírnám magam.
– Te nem bírsz engem.
– Tényleg, Crisco? Miből jöttél rá?
