Suzanne Collins: Az éhezők viadala (Az éhezők viadala #1)

“Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.

A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.”

Én nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. Tényleg megpróbáltam, de ellenem dolgozott. (Mielőtt bárki is a fejemet venné, mert nem tetszett, még elmondanám, hogy rossz sem volt.)

Láttam a filmeket, tehát volt egy kép a fejemben, hogy mi fog történni. Meglepetésemre egészen hasonlított is a könyvre. De nem tudom, hogy ez most jó, vagy rossz dolog.

Sokáig húztam Az éhezők viadala elolvasását, mert pont attól tartottam, hogy olyan lesz, mint a film. És a film legalább nem közvetítette Katniss belső gondolatait. Na, mindegy, elolvastam, és nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, vagy sem. Mert tetszett, de mégsem tetszett. De nem is volt közömbös. A legfőbb ok, amiért nem akartam elolvasni, az a témája volt. Az ilyen könyveknek mindig elég lehangoló elképzelése van a jövőnkkel kapcsolatban, és ettől én is lehangolódom. (Meg szeretnék egy könyvet találni, aminek a központja nem Észak-Amerika… Meg mi van a többi földrésszel? Arról szinte soha nem tudunk meg semmit.) De aztán azért adtam rá a fejem, hogy elolvassam, mert mindenki isteníti ezt a könyvet. Rossz szót még nem hallottam rá. És ott voltak mellé még a filmek és úristenúristenúristen… Úgyhogy rávettem magam, és megvettem az első részt.

Nem mondom, hogy megbántam, mert nem volt rossz könyv, csak annyira mégsem tetszett, mint mondjuk egy Harry Potter kötet (hogy más példát is említsek a Percy Jackson könyveken kívül). A legnagyobb probléma az lehetett, hogy mivel mindenki azt mondta, hogy milyen király ez a könyv, komoly elvárásaim lettek vele szemben. És tisztában vagyok vele, hogy a filmek nem adják vissza legtöbbször jól a könyvet, így nem gondoltam, hogy a film elég jól követi az eseményeket, de tévedtem.

Ne értsetek félre, nem az eseményekkel volt bajom. Hanem Katnissel. E/1-es nézőpont: teljesen rendben van. Jelen időben íródott cselekmény: először fura volt, de meg lehetett szokni. Katniss belső gondolatai: könyörgöm kíméljetek meg.

A könyv végén egy gondolatom volt: ha ők nem, én nyírom ki a csajt. Ezt most a legnagyobb sajnálatommal mondom. Utáltam, hogy utálom. De a folyamatos belső őrlődései kinyírtak.

Értem, hogy nem bízik senkiben, mert olyan világban él, ahol nem lehet, de akkor is túlzás, amit csinál. “Ó, ezt biztosan azért csinálja. Ó, ezt meg ezért. Ó, persze, mert ezt ezért. Nagyon jól csinálja. Majdnem elhittem, hogy igazat mond.” Na, meg ott vannak a pasigondok. Az végképp betette a kulcsot. Ha a filmet nézzük, nem is értem, miért hezitált, mert egyértelműen Liam Hemsworth-öt kellene választania, de valamiért jó neki Peeta is. A könyvben viszont én inkább egyedül halnék meg. Gale-ről van némi infónk, de közel sem elég, hogy komolyabban kötődjek hozzá érzelmileg. Meg ott van Peeta, aki szintén közömbös nekem. De, ami dráma Katnissben végigmegy, az kiakaszt.

“Jajj, most miért gondolok Gale-re? Jajj, most miért gondolok Peeta-ra? Gale meg köztem nincs semmi. Peeta nagyon jól alakítja a szerepét, igazi profi. Még mindig nagyon jól eljátssza a hősszerelmest. Még mindig.” Aztán: “Most meg miért haragudott meg rám Peeta? Semmi oka nincs rá.”

Nézzük csak: élő adásban Peeta bevallja, hogy szerelmes Katnissbe (Bizonyára hazudik. Peeta nagyon jól hazudik. Persze.) Utána megvédi az arénában, igaz előtte a Hivatásosokkal összefog. (Amit bizonyára azért csinált, mert hazudott. Mert ő olyan jól hazudik. De aztán mégis megmentette Katnisst, de vajon miért? Vajon miért?) Majd folyamat játsszák a szerelmeseket. Smárolnak. Megint. Megint. Megint. Elfelejtik csinálni, úgyhogy megint, csak, hogy fenntartsák a nézők érdeklődését. (Katniss: “Még mindig nagyon jól színészkedik.”) Aztán végre kijutnak. Éljen! Leszállnak a vonatról, és kiderül, hogy Katniss csak színészkedett, Peeta megsértődik. (Katniss: “Semmi oka megsértődni, ő is csak színészkedett”). Könyv vége.

Biztosan nagyon jól hazudott Peeta, persze… Azért ennyire vak nem lehet senki. Ennyire nem. Ennél már csak az volt a jobb, hogy Katniss minden bókot, vagy kommentet rosszindulatú beszólásnak tartott. És akkor megint jöttek, hogy “Ezt biztosan csak gúnyból mondta. Blablabla…”.

És még ott van Prim. Nagyon cuki, hogy ennyire szereti a húgát, és mindent megtesz érte, de nem kell minden egyes élethelyzetben megemlíteni. (Amúgy is tudjuk mi lesz vele a végén…) Ha nem az volt éppen, hogy “Peeta, Gale, Peeta, Peeta, Gale, Peeta”, akkor az volt, hogy “Prim, Prim, Prim, Prim, Prim”.

És (esküszöm az utolsó negatívum) angolul kellett volna olvasnom. A fordítása néha egyenesen zavaró volt. Csak én vagyok vele így, vagy a kajának szinonimája az étel, nem? Mert a kaja többször szerepelt, mint az étel. És néha nem értettem, hogy miért csak a kaját használják. Annyi más szó van, ami szebb, és odaillőbb helyenként.

De, hogy valami szépet is mondjak a könyvről: érdekes a cselekménye, az egész dolog elgondolása. Sok esemény volt benne, de valószínűleg az izgalmasabb részeket későbbre hagyták, úgyhogy kiderítem, mi lesz a vége Katniss őrlődéseinek, és úgy teszek, mintha nem tudnám a sztori végződését.

UI.: Kérlek ne öljetek meg, mert nem annyira tetszett.