Mint azt tudjátok, nemrégiben megjelent Az őrzők tüze, pontosan ezért gondoltam arra, hogy megkezdem Az otthon tüze bevezetését, de aztán eszembe jutott, hogy van egy befejezetlen történetem itt a honlapon. Esperanza kiegészítő történetének a befejezését még nem posztoltam!
Tegnap a Kalocsai szó és kép 5-ben megjelent egy előzménytörténet A csikó, aki tűzben születetthez Az út a Kontinensre címmel. Ebben a rövid részben az derül ki, hogyan is jött el Esperanza a Hattyú-szigetről. Az az előzménytörténet pedig, amit én ide a honlapomra töltögettem eddig fel, annak az Amanda által elbeszélt történetnek a kifejtett változata, amit a Futó tűz 6. fejezetében mond el Főnixnek, csak itt Esperanza szemszögéből látjuk az eseményeket. Úgyhogy, jöjjön az a befejezés! Read More
Mivel még mindig bizonytalan, mikor kerül sor Az őrzők tüze kiadására, ezért valamivel addig még elhúzom az időt, ha meg már tudom, kb. mikorra számítsunk rá, akkor gyorsan ledarálom a maradék részleteket és szereplőket. De addig is, elhoztam a második részét az egyik kiegészítő történetnek, amit Esperanza mesél, és aminek az első részét még pár hónappal ezelőtt raktam ki az oldalra. Most pedig itt van a második oldal. Read More
Nem emlékszem pontosan, hogy valóban megtörtént-e, de rémlik valami, hogy említettem valahol errefelé, egyszer, régen, hogy írtam pár kiegészítő részletet az első könyvhöz. Részleteket, amik még a Futó tűz indulása előtt történtek. Ha nem tettem volna meg, akkor most megtettem.
Ezekből a kiegészítő részekből eddig elkészítettem négy darabot. Mind a négyet megírtam, de egyszer sem néztem át őket, teljesen piszkozati állapotban vannak, és biztosan vannak bennük bakik ezerrel, de most nem ez a lényeg.
A kiadóval még későbbre tervezzük Az őrzők tüze megjelentetését, és addig ki kell húznom valahogy részletekkel, és karakterekkel, de egyszerűen már nem jut eszembe, miről írhatnék bejegyzést. Aztán beugrott, hogy írtam én ilyen kis kiegészítőket, és ezeket is posztolhatnám akár. Read More
Mivel úgy érzem, ha minden héten posztolnék egy karakterjellemzést, vagy egy részletet, túl korán ellőném a bejegyzés-lehetőségeket Az őrzők tüzéhez, pont ezért folytatom a Kontinens tájainak bemutatását. Így kerül most sor egy másik fontos terültet bemutatására, aminek nem más a neve, mint Tündér-erdő!
Tündér-erdő
Gondolom a Tündér-erdő név mindenkinek ismerősen hangzik. Négy fejezetben is szerepel, ebből háromban el sem hagyjuk a területet, úgyhogy mindenki jól tudja a jellemzőit, de azért majd össze is foglalom. Természetesen nem foguk tudni annyira sokat írni róla, mint Viharrétről, de majd még meglátjuk. Read More
Mivel lassanként közeledek ahhoz, hogy két könyvem legyen kiadva (várhatóan novemberben), és a harmadik is csak a javításra vár, kiadok egy-két hadititkot arról, hogy hogyan írok könyvet. Röviden a válaszom erre az, hogy fogalmam sincs, csak úgy jön, és biztosan van rá másmilyen mód is, csak én nem azt alkalmazom. De most nem a rövid választ fogom megadni, hanem kifejtem pontosabban, hogy hogyan írok könyvet, és hogyan keletkezett a Futó tűz, a Sarkánytűz (és hogyan keletkezik Az őrzők tüze, valamint a többi könyv a sorozatban). Read More
Azt hittem, hogy ez a nap már sohasem jön el, de itt van! Ráadásul egy nappal korábban! Hazaérek, jön az e-mail, hogy kész a könyv, egy óra múlva pedig már benn ülök a kocsiban és robogunk érte.
700 darab frissen csomagolt könyvecske csücsül most a házban és mindegyik csak arra vár, hogy gazdára találjon.
Vegyétek és vigyétek! 🙂
A könyv megrendelhető: 06-70/779-71-35-ös telefonszámon, vagy a polirobert@polirobert.hu e-mail címen, Póli Róbertnél.
Szóval, egy kicsit elmaradtam a bejegyzések írogatásával az utóbbi… két hétben. De ezt most bepótlom egy “vegyes felvágott” bejegyzéssel. A mai bejegyzésben lesz egy rövid részlet, a nyolcadik fejezetből, egy gyors karakterjellemzés és néhány egyéb dolog. Kezdjünk is neki!
Nemzetközi Nőnap
Vasárnap volt a Nemzetközi Nőnap és mindenkinek így utólag is Boldog Nőnapot kívánok! Valamint Kalocsán múlt pénteken édesapám és néhány társa rendezett egy felolvasó estet, aminek azt hiszem, hogy ez volt a mottója: nőkről, nőknek. Valami ilyesmi volt. Nagyon hangulatos kis este volt, hallhattunk sok szép verset, találkoztunk sok ismerőssel. Ez volt a 2. ilyen felolvasó estjük és elég telt házas esemény volt. És most én is be fogok állni a reklámozó sorba, hogy legközelebb, ha van időtök meg kedvetek, akkor ti is eljöhettek egy ilyen felolvasásra. A következő pontos időpontját nem tudom, de a költészet napja alkalmából fogják rendezni. Ha szereted a verseket és a költészetet, akkor ott a helyed!
Közelítek a kiadáshoz
Az előző héten a könyvem első körben lévő lektorálása megtörtént és apukám elment egy nyomdához. És amikor ő onnan visszajött, akkor eléggé fel voltam villanyozva, miután elmondta, hogy milyen lehetőségeim vannak. Oké, igen, egy könyv kiadása azért sokba kerül, de ha az ő könyvére összekapargattuk a pénzt, akkor az enyémre is menni fog, bárki bármit is mond. Szóval, jövő hét csütörtökön elméletileg találkozunk a nyomdával és megbeszéljük a dolgokat. Utána (ha megvan a borító, a tördelés, az illusztrációk helyére illesztése és az egyebek) már csak a nyomtatás van. Lehet, hogy nem mutatom ki, de már alig férek a bőrömbe, annyira izgatott vagyok. Aztán lehet, hogy koppanok… (Na, jó, ez csak vicc volt. Nem fogok koppanni! Sajnálom, ha egoistának hangzom, de egy nagyon jó könyvet írtam!)
Aminek nagyon örültem, az az volt, hogy a nyomda majd az én elképzeléseim alapján készít nekem egy borítót, ami valószínűleg tetszeni fog. Úgyhogy most tűkön ülök addig, amíg a kezemben nem foghatom az elkészült Futó tűzt.
A Nagy-erdő
És akkor jöjjön a részlet:
Főnix a Nagy-erdőben.
“…Amikor felébredtem, a csillagos ég bámult vissza rám, mintha ezernyi apró szempár figyelte volna az álmomat. Gyorsan ellenőriztem, hogy megvan-e még minden végtagom. Megvoltak. Semmi nesz nem hallatszott az erdőből, csupán a tücskök lágy ciripelése. Mégis mi olyan veszélyes itt? Órákon át ki voltam ütve, és semmi sem jött megenni. Felálltam. Minden ugyanúgy volt, ahogyan akkor, amikor kikászálódtam a vízből. Azt leszámítva, hogy most az égen ezernyi apró csillag pislákolt halovány fénnyel a Hold körül. Az erdő így még sűrűbbnek, és még ijesztőbbnek tűnt, mint azelőtt. Kitöröltem az álmosságot a szememből, és elindultam a fák felé. Bedugtam a fejemet, és körbeszimatoltam. Semmi veszélynek nem észleltem a jelét. Úgy döntöttem, hogy inkább holnap nézek körbe. Akkor biztosan nem esek hasra egy gyökérben sem, és persze nem töröm ki a nyakamat. Mert amúgy képes lennék rá. De milyen gáz lenne már? Főnix, a nagy hős, akinek meg kellett volna menteni minket, úgy halálozott el, hogy kitörte a nyakát, egy gyökérben.Na, ezt köszi, de nem!…”
Amanda
És akkor jöjjön a mai bejegyzésem utolsó pontja: a karakterjellemzés. Tan-tan-taaaan!
Amanda Főnix nagymamája, Viharnak, Főnix apjának édesanyja. A férje, élettársa, akit Rufusnak hívtak Főnix és Amanda találkozásakor már majdnem egy éve halott. Amanda három csikónak, Viharnak és két bátyjának, édesanyja. Ő egy eléggé egyedi kanca és néha, általában elég idegesítő tud lenni az örökös titkolózásaival. A legtöbbet elhangzott mondata: Majd megtudod, ha eljön az ideje!
Ez a kép egészen hasonlít a fejemben megszületett elképzeléshez.
“A partján egy öreg, palomino színű kanca legelészett békésen. A sörénye és a farka hasonló színű volt, mint a teste, talán egy kicsi mályvás beütéssel. A jobb mellső lábán nagyjából lábszárközépig húzódott egy jegy, a többin a bokája környékéig voltak fehér foltok.”
Mit írhatnék még róla? A könyvben minden fontos tudnivaló benne van (vagy benne lesz a következő kötetekben).
Ennyi lett volna mára/múlt hétre. Köszönöm, hogy elolvastátok!
További szép napot!
A karakter, szereplő elnevezése és leírása szerzői jogi védelem alatt áll!
A Futó tűz javítása folyamatban van, én már az utolsó fejezeteknél tartok, utána pedig lepasszolom helyesírás ellenőrzésre és nekikezdek a maradék illusztrációk elkészítésére. Mivel túl sok ötletem van illusztráció téren, így kötöttem apámmal egy kompromisszumot, hogy ne vigyem őket túlzásba: megrajzolom mind a 21 ötletemet és végül a legjobb 10-11-et kiválasztjuk és azok kerülnek majd bele a könyvbe. Addig is egy újabb részlettel készültem. Íme itt a 7. fejezet, az Ugorjunk két évet pár sora.
Ugorjunk két évet
“…Nem sokkal ezután elérkezett a születésnapom. Remek.
Igazából ez a nap is úgy indult, mint bármelyik másik nap. Semmi izgalmas dolog. Az egyetlen dolog, ami ritkán volt erre, azok a viharfelhők. Bizony. De az ok, amiért most gyülekeztek az égen, nagyon egyszerű. Születésnapom van. Illetve majd csak este felé lesz. Addig csak gyülekeznek a felhők. És amikor abban a másodpercben vagyunk, mint amikor két éve megszülettem… BUMM! Égszakadás, vihar, eső, villámok. De most valami mégis furcsa volt. Amikor egyéves lettem, akkor csak délután kezdtek el gyülekezni a felhők. Most viszont már reggel megjelentek. De nem is nagyon érdekelt. Felkeltem és elindultam, hogy felébresszem a nagyit. Mostanában elég sokáig aludt, és ha nem ébresztem fel, akkor nem szeretném megint átélni azt a dolgot, mint a múltkor. Az szörnyű látvány volt. Senki sem akar olyat látni.
Elértem a nagy fa tövéhez (ez volt az egyetlen fa, amelyik nem rózsaszín volt, hanem kékesszürke), ahol ő szokott aludni, és csodák csodájára már ébren volt. De… szörnyen nézett ki. És nagyon köhögött. Amikor meglátta, hogy ott állok előtte, a kétségbeesett tekintetemmel, rámmosolygott…”
Már régóta nem posztoltam semmi újat, úgyhogy úgy gondoltam, hogy ideje feltölteni valamit az oldalra. A mai napra egy újabb részlet megosztását terveztem a könyvemből. Jöjjön hát a 6. fejezet, a Történetek a múltból.
Történetek a múltból
– Mikor az első ló meghalt, a szárnyából tíz mén, szarvából tíz kanca a testéből pedig egy
erős vezér született. Majd a lovak elszaporodtak a földünkön, s így benépesítették a Kontinens
északi részét.
– Ők sem mentek délre?
– Nem. De végül a kevés hely miatt a ménesek egy-egy követet küldtek délre, hogy
fedezzék azt fel. Az egyik követ a Nagy-síkságba ment. A síkság egy nagy puszta. Semmi
élelem, semmi víz. Alig élte túl. Éhezve és kiszáradva tért vissza. A halál szélén állt, de
sikerült túlélnie. Egy másik ló a Nagy-erdőbe ment. Ott vadállatok támadtak rá. Éppen csak
sikerült visszavergődnie a folyón.
– Az állatok nem követték?
– Nem, mert a folyó nagyon erős sodrású volt. Szerencsére a követ nagyon jól úszott.
– Találtak biztonságos helyet egyáltalán?
– Igen. Egy kisebb ménes követe találta meg a Viharrét alatt elhelyezkedő területet, a
Nyugati-síkságot. A lovak odáig mertek kiterjeszkedni, és nem tovább. Azóta is ezeken a
területeken élünk.
– És mi van a szigetekkel? Ott él valaki?
– Oh, hát persze. Egyes szigeteken biztosan tudom, hogy élnek. A többin… kérdéses, de
meglehet.
– Honnan tudod ezt?
– Tudod a szigetek eléggé közel vannak a parthoz. A legtöbbet lehet látni is. Valamikor
egy vékony csíkban az iszap kiemelkedik a vízből, és keresztül lehet sétálni az öblökön.
– Király! Mikor lehet ilyet csinálni?
– Hát azt tudom, hogy északon télen befagy, nyáron pedig kiszárad. Valószínűleg ott
magasabban van a homok. Délen tavasszal és ősszel lehet átkelni tudtommal, de azt meg nem
tudom mondani, hogy miért.
– Te is éltél szigeten?
– Én ugyan nem, de anyukád a Hattyú-szigetről származik.
Előfordult már veletek, hogy 59 nap alatt megírtatok egy könyvet? Mert kicsit meglepett, amikor pénteken nekiültem, hogy most írok egy kicsit és hirtelen véget ért a könyv. Igaz még kell rajta finomítani, mert biztos vagyok benne, hogy tele van helyesírási hibákkal és vannak még részletek, amiken kellene csiszolni egy kicsit, de… Alig két hónap alatt egy könyv? Ezt nem tudom, hogyan csináltam. Na de először még ki kellene adni az első részt. És térjünk is rá a mai bejegyzés fő témájára.
A mai napra egy újabb részletet terveztem megosztani veletek, a Térképelemzés című, ötödik fejezet elejéből. Jó olvasást!
Térképelemzés
“…Mikor kinyitottam a szememet, alig láttam valamit a vakító fénytől. A nap már magasan az égen járhatott. Megpróbáltam felemelni a nyakamat. Éles fájdalom hasított minden porcikámba. Csak egy pillanatig tartott, de pokolian nem esett jól. Nehézkesen magam alá húztam lábaimat. Hátrafordítottam a fejemet, hogy megnézzem, mennyire csúnyák a farkaskarmok által okozott sebeim. Nagy meglepetésemre rózsaszín levelekkel voltak fedve. Akkor döbbentem rá, hogy az összes fának rózsaszínes levele van. Gyorsan megnéztem a füvet is, de szerencsére az zöld volt. Elnéztem a patak irányába. A partján kövek sorakoztak, mintha terelnék, hogy merre folyjon. Megnyugodtam, mert a víz nem látszott méznek, vagy egyéb más dolognak. A partján egy öreg, palomino színű kanca legelészett békésen. A sörénye és a farka hasonló színű volt, mint a teste, talán egy kicsi mályvás beütéssel. A jobb mellső lábán lábszárközép körülig húzódott egy jegy, a többin a bokája környékéig voltak fehér foltok. Mikor rámnézett, egy kedves mosolyt küldött nekem. A homlokán egy fentről lefelé keskenyedő csík húzódott, ami alig látszódott ki hosszú üstöke alól.
– Jobban vagy már, Főnix? Azok a prérifarkasok rendesen elbántak veled. – kérdezte lágy hangon.
– Honnan tudja a nevemet, asszonyom? – fűztem hozzá meglepetten a kérdésemet.
– Mi ez az udvariaskodás? A nagyik már csak tudnak a saját unokájukról?…”
Mint azt tudjátok, nemrégiben megjelent Az őrzők tüze, pontosan ezért gondoltam arra, hogy megkezdem Az otthon tüze bevezetését, de aztán eszembe jutott, hogy van egy befejezetlen történetem itt a honlapon. Esperanza kiegészítő történetének a befejezését még nem posztoltam!
![DSC_0011[1]](https://polimatilda.eu/wp-content/uploads/2015/05/DSC_00111.jpg)
![DSC_0023[1]](https://polimatilda.eu/wp-content/uploads/2015/05/DSC_00231.jpg)
![DSC_0024[1]](https://polimatilda.eu/wp-content/uploads/2015/05/DSC_00241.jpg)
