Gondoltam gyorsan írok egy bejegyzést, amiben közzé teszek egy újabb részletet a harmadik könyvemből (ha már múlt hétvégén végigszenvedtük a szerkesztő összes piros javításának ellenőrzését), de aztán eszembe jutott, hogy tegnap este befejeztem egy újabb Jane Austen könyvet (Emma), így inkább arról írok egy nyúlfarknyi kis véleményt.
Mindig tiltakozom a Vörös pöttyös szint, nagyon romantikus könyvek ellen, de kivételt kell tennem, ha Jane Austenről, vagy egyéb 18-19. századi angol romantikus történetről van szó. Bevallom, nem sokat olvastam még ilyet, de filmet pont eleget, talán még többet is láttam, mint kellett volna. (Csak a Jane Austen regények alapján írt filmeket ha említeném, de azon kívül még van sok másik.) Az egyetlen problémám, hogy ezeket a könyveket nem tudom angolul elolvasni. Jó, még egyszer sem próbáltam, de a 18. századi angol úri nyelv nagyon messze áll a maitól. (Nem valami nagy probléma, teljesen jó nekem magyarul is a könyv, de vannak olyan Penguin Books és egyéb brit kiadóknál klasszikus kiadások például Jane Austenből is, hogy már csak azért megvenné az ember, hogy naphosszat a borítót nézegethesse.) Szóval nem hiszem, hogy sokat értenék a könyvekből, vagy folyamatosan szótáraznom kellene, mert a fennkölt brit úriságot biztosra veszem, hogy nem érteném. Read More
Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok – egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.