Örömmel jelenthetem ki, hogy a Mennyei tűz városa volt az utolsó A Végzet Ereklyéi közül, így ez az utolsó Cassandra Clare könyv, amiről bejegyzést írok. Sajnálom, de ha ettől az írónőtől még egyszer a kezembe szeretnék venni egy könyvet, valaki szóljon, hogy kizárólag úgy, hogy nem fizetek értek.
Mind megválasztjuk, hogy milyen típusú könyveket szeretünk, és természetes, hogy mindenkinek más tetszik. Én valószínűleg nem fogom többször olvasni A Végzet Ereklyéit, mert nem az én asztalom. Egyszerűen nem megy. Egy előnye annak, hogy elolvastam, hogy most már tudom, milyen könyv az, amit biztosan nem akarok olvasni. Az ilyenek. A YA-fantasy könyvek, amelyek túlságosan is románc orientáltak egyszerűen nem fekszenek. Ez van. Sima fantasy + gyerekkönyvek/middle grade. Az én ízlésem egyszerűen ilyen. Read More
Biztos vagyok benne, hogy már mindenkinek elege van A Végzet Ereklyéiből, csak muszáj valahol kiadnom a frusztrációmat, mert az Elveszett lelkek városa sem volt valami hatalmas teljesítmény. Fele ennyi oldal alatt le lehetett volna zavarni az eseményeket, ha Clary nem viselkedik hülyén, és nem húzzák el a könyvet felesleges, lényegtelen, unalmas részeseményekkel, amiknek igazából semmi értelme nem volt. De legalább az utolsó száz oldalt meg lehetett volna spórolni, de nem, Clary ezt nem engedte.
A 
Gyilkosság tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.