Magányos-medence

Magányos-medence
A Magányos-medence. Bocsássatok meg a szörnyű rajzért, és a látszólagos apró területért. Ez nem a legjobb alkotásaim közé tartozik.

Hogy megint egy kis könyvvel kapcsolatos infót adjak ki, de mégse lőjem el az összes Őrzők tüze lehetőségemet, egy újabb kontinensi tája rövid bemutatását írom meg. Ezen a helyen sok időt is töltött Főnix, és nem az első könyvben láttuk utoljára. Ez a Magányos-medence, és komoly erőpróba lesz nem elárulni róla olyan dolgokat, amik csak az első könyvben voltak, mert a fejemben már alig tudom szétválasztani az egyes részeket. 😀

A Magányos-medence

Mindenki tudja mi történt itt, igaz? (Jobban mondva mik.) Belegondolva, a többi könyvben is benne lesz, és nem csak futólag fogom megemlíteni, és már nem emlékszem, mennyit tudhatunk meg a Futó tűzből, szóval lehet véletlen elspoilerezek valamit. Read More

Tündér-erdő

Tündér-erdőMivel úgy érzem, ha minden héten posztolnék egy karakterjellemzést, vagy egy részletet, túl korán ellőném a bejegyzés-lehetőségeket Az őrzők tüzéhez, pont ezért folytatom a Kontinens tájainak bemutatását. Így kerül most sor egy másik fontos terültet bemutatására, aminek nem más a neve, mint Tündér-erdő!

Tündér-erdő

Gondolom a Tündér-erdő név mindenkinek ismerősen hangzik. Négy fejezetben is szerepel, ebből háromban el sem hagyjuk a területet, úgyhogy mindenki jól tudja a jellemzőit, de azért majd össze is foglalom. Természetesen nem foguk tudni annyira sokat írni róla, mint Viharrétről, de majd még meglátjuk. Read More

Viharrét

Viharrét
Körül-belüli rajz, hogyan néz ki Viharrét egy része.

Tudom, hogy mindenki tűkön ülve várja a Sárkánytűz megjelenését. Jó hír: a nyomdában van. Várhatóan november legvégére, december legelejére készen lesz. Nehéz szülés volt, de megoldottuk. Mivel a Sárkánytűzről még nem írhatok belső infókat, Az őrzők tüzéről pedig végképp nem, kénytelen vagyok A Futó tűzről további érdekességeket terjeszteni, amit a Kontinens tájainak leírásával fogok megoldani. Szóval kezdjük a legelsővel, ami nem más, mint Viharrét! Read More