Az őrzők tüze | Az illusztrációk története #2

Az őrzők tüze | Az illusztrációk története #2
Főnix és egy dimenzió lelke

Régen volt már ennek az első része, tudom. De jobb későn, mint soha.  Úgyhogy itt az illusztrációk története a 8-11. fejezethez. 🙂

8. Primum titkai

Olyan régen készítettem már az illusztrációkat, hogy nem is emlékszem a körülményeikre, de azért vannak még emlékfoszlányaim. 😀 Ezzel a képpel kapcsolatban élénken él az emlékezetemben, hogy mennyire büszke voltam az árnyékolásra. Mindig ugyanolyan szögben árnyékolok, és itt azért kicsit más volt a helyzet, minthogy a fő fényforrás a lélek volt, így ahhoz kellett igazodnom. Szerintem egész jól megoldottam. (Igen, most éppen a saját vállam veregetem.) Read More

Az őrzők tüze | Az illusztrációk története #1

Igazán sajnálom, hogy kicsit hanyagolom a honlapot, de azért igyekszem ide is gyártani a tartalmat. Engesztelésül, az előző két könyvhöz már megcsináltam az illusztrációk történetét, de harmadikhoz még ismeretlen az illusztrációk története. Úgyhogy nézzük akkor az első négyet!

1. Váratlan jövevény

Igazából Az őrzők tüze első illusztrációját kétszer is elkészítettem, mert az elsőn Bellona elég csikósra sikeredett. A második verzióval sem vagyok teljesen megelégedve, mindenesetre jobb, mint az első volt.

Ez a kép volt az első (illetve, ha úgy vesszük második), amit Az őrzők tüzéhez készítettem. Igazából, ebben a könyvben ténylegesen látszódni fog, hogy abban az évben, amelyben a rajzok készültek, jobban belemelegedtem a rajzolásba, mert egy ponton egészen más külleműek lettek az illusztrációk.

Négy pata koppant, négy igencsak koszosnak mondható pata, és az egész ló ugyanolyan zilált volt, és csatakos, mint lábai.

Read More

Sárkánytűz: Az illusztrációk története III.

Végre elérkeztünk a Sárkánytűz: az illusztrációk története harmadik, és egyben utolsó részéhez, ezután pedig kezdődhet Az őrzők tüzének karakterei, és részletei felfedése! Vágjunk is bele!

Sárkánytűz: Az illusztrációk története III.9. Csata Sárkányvárosban

Kilencedik rajzként ez került a könyvbe, a sárkányvárosi csatához rajzoltam, kizárólag amiatt, hogy ne felejtsük el: Főnix pár fejezet óta sárkányló, bár már nem sokáig. Igazából azért is szerettem volna ezt megrajzolni, hogy jobb képet kapjunk arról, hogyan is néz ki a főszereplő sárkánylóként, meg hogyan néznek ki a sárkánylovak, úgy általában, mert nem sok képen szerepelnek.

Igaz, hogy a tördelés miatt majd két oldallal odébb helyezkedik el, de ehhez a szövegrészlethez tartozik, nagyjából:

A levegőben való küzdelem újfajta kihívás volt számomra, de meg kell hagyni, nem tűnt nehéznek.

Read More

Sárkánytűz: Az illusztrációk története II.

Mielőtt belecsapnánk az illusztrációk története II-be, Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!

És akkor megkezdhetjük a Sárkánytűz illusztrációk második részének ecsetelését, és majd valamikor elhintek egy kis információmorzsát Az őrzők tüzéről. De kezdjünk is bele!

Sárkánytűz: Az illusztrációk története II.5. Látomások

A hetedik fejezet illusztrációját nagyjából másodikként rajzolhattam meg, kicsit több, mint egy éve. Aki nagyon szemfüles, és jó megfigyelő (bár elég egyszerű feladat, ha tudja az ember, mit kell keresni), az rájöhet egy indformációra, ami majd a harmadik könyvben derül ki, és ez a kép segít. (Segítség: az első könyvben kell keresni az összefüggést…)

Sötét volt benne, de hirtelen sárgás fény gyulladt ki, és egy fakó ló állt fel.

Read More

Sárkánytűz: Az illusztrációk története

Mivel úgy gondolom, korai lenne még Az őrzők tüze bevezetése, ezért inkább elmesélem az Sárkánytűz illusztrációk történetét. Remélhetőleg nem fogok spoilerezni, mert mire kirakom ezt a bejegyzést, már mindenki olvasta a könyvet, igaz?

Összesen 11 darab rajz található a könyvben (a térképpel együtt az illusztrációk száma 12), tehát megint három felé bontom a mesélést, és 4, 4, 3 képről mesélek, de lehet, hogy a térképet is beleveszem. Kezdjük is el!

1. Új világok

Sárkánytűz: Az illusztrációk történeteAz illusztrációk első darabja rögtön az első fejezetbe került. Ha belegondolok, ebbe a könyvbe egész jó lett az illusztrációk aránya, mert kettő között max egy fejezet van, nem úgy, mint az elsőben, hogy van egymás után három, aztán a következő négy fejezet teljesen üres.

Ez a kép, ha jól emlékszem, harmadikként készült el, a hetedik és tizenhatodik fejezet után. Körül-belül ehhez a sorhoz készült:

Egyre feljebb jutottam a levegőben. Bellonával egy szintre tornáztam vissza magam.

Remélhetőleg mire legközelebb rajzolom Főnixet szárnyakkal, megtanulom, hogyan kell rendesen lerajzolni őket. Ezen elég gyatrára sikerültek… Ennek az illusztrációnak nincsen különösebb története, úgyhogy jöhet a következő. Read More

Futó tűz: Az illusztrációk története 2

Hosszú szünet után végre elérkezett egy újabb bejegyzés ideje. Az illusztrációk története 2. rész.Futó tűz: Az illusztrációk története 2

Ugorjunk két évet!

Oh, ez a fejezet két viszonylag jó évet ad Főnixnek. De mind tudjuk már (vagy nem), hogy a végén mi történik.

Ezt a képet úgy rajzoltam, hogy végigfutottam a könyvespolcomon, és kiválasztottam az egyik könyvet, aminek a borítóján lévő ló pont olyan pózban volt, ami nekem kellett. Először csak Főnix került a képre, de aztán gondolkodtam egy picit, és újra megnéztem azt a részletet, amelyikhez készítettem, és végül hozzárajzoltam Amandát is.

Ennek a könyvnek a borítóját használtam alapul: (link)

A kedvenc tevékenységem a Tündér-folyóban való rohangálás volt, de a nagyi nem örült neki, mikor előtte elfutva kapott egy hideg zuhanyt a nyakába. Olyankor utánam rohant, hogy elkapjon, de sohasem ért utol.

A nagy erdőFutó tűz: Az illusztrációk története 2

Ez az illusztráció érdekes volt. Szépen megrajzolgattam, felhasználtam néhány lószobrot, hogy lássam hogyan néznek ki hátulról, és aztán megmutattam a családnak. És akkor akadtam ki. Valaki azt mondta, hogy a képen egy ló van felhőkben. Valaki azt mondta, hogy egy ló és tűzfelhők. Én meg csak tátott szájjal néztem, hogy: Nem! Ez egy ló, egy erdőben. Azok ott bokrok és fák!

Ennyire nem rajzolok csúnyán! Azok teljesen felismerhető fák és bokrok!

Lementem arról a kis csapásról, amire útközben rátértünk, és besettenkedtem a bozótba. Reménykedtem benne, hogy nem csapok túl nagy zajt, és nem vesz észre senki. Egészen közel lopództam. Egy kisebb tisztás tárult fel előttem…

A pillanat, amit évek óta próbálok elkerülniFutó tűz: Az illusztrációk története 2

Ehhez a képhez igazából nincs különösebb történet. Már csak ez az egy kép hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a 10 illusztráció. Gyorsan kiválasztottam egy részletet, amit megrajzolhatok. Először egy olyan képet akartam, amin Főnix és Vihar összeölelkezik, de azt nem tudtam kivitelezni, úgyhogy csak egy Vihart kaptatok.

Családi egyesülés. Olyan sok évig egyedül bolyongott Főnix, és végül megtalálta az apját. És ezúttal nem futamodott meg…

Szóval ez egy gyorsan rajzolt, utolsó kép lett. De attól még teljesen korrektül néz ki.

Aki először észhez tért, az apa volt. A fejét lassan elfordította, és rám nézett. Éreztem, hogy a szívem vadul kalapál.
– F-Főnix…? – kérdezte Vihar, remegő hangon.

Hát akkor ennyi lenne mára. Legközelebb jön az utolsó 3 illusztráció. Tudom, hogy már alig várjátok!

További szép napot!

Futó tűz: Az illusztrációk története

Ma nem könyvelemzést fogok posztolni, mert sikeresen elszakadva az aktuális olvasási mániát okozó könyvtől, rávettem magam, hogy valamit a könyvvel kapcsolatban adjak nektek. És nem, nem a Sárkánytűzről van most szó. Tudom, hogy mindenki nagy izgalommal várja ( 😛 ), de azzal még várni kell. Persze lesz még talán egy-két karakterjellemzés, meg pár részlet a fejezetekből, de már majdnem ideje kiadni, úgyhogy inkább a javításra koncentrálok. Így is már 126 oldal A4-es méretben, és még csak most kezdtem a javítás 2. fázisát, és a 4. fejezet elejére értem. Sok munkát kell még belefektetnem! Úgyhogy ma visszahozom szeretett sorozatunk első (és egyben pillanatnyilag az egyetlen) megjelent kötetét, a Futó tüzet. (Most jön az a rész, hogy mindenki felkapja a könyvet és együtt nosztalgiázunk Főnix barátunkkal.)

Szóval mit terveztem mára? Hát csak úgy meglátogattam a Facebook oldalát a könyvnek, és kicseréltem a borítóképet egy a második kötet hatására inspirált képre. És akkor eszembe is jutott, hogy régen írtam utoljára a honlapra. És valamiért eszembe jutottak a Futó tűz illusztrációi. És akkor jött az ötlet. Tekintsünk most meg közösen, hogy pontosan mely mondatok is inspirálták az illusztrációkat, illetve mit használtam egyeseknél az ábrázolás alapjául.

Nem titok, sokszor úgy rajzolok, hogy egy képet nézek hozzá, hogy egyes részleteket jobban le tudjak rajzolni. Az illusztrációknál is használtam néhány itthoni dolgot ahhoz, hogy sikerüljön minél szebben megelevenítenem a lovakat a képeken. Úgyhogy lássuk:

A tűz szülötte

Szóval, mint tudjuk, a könyv első illusztrációja Főnixet ábrázolja, miután kikecmergett a folyóból, és meghallotta Pamacsot.Futó tűz: Az illusztrációk története

A probléma ennek a képnek a rajzolásakor az volt, hogy nem tudok olyan egyszerűen szemből vagy hátulról lovat rajzolni. Oldalról egész jól megy. De itt kellett, hogy látszódjon Főnix, de Pamacs is. Ezért ezt a megoldást választottam. De Főnix ráadásként még csikó is, ezért ugye megint másként kell ábrázolni. De megláttam a tökéletes megoldást. Ott állt a polcomon arra várva, hogy meglássam: katt.

Csupán annyit kellett tennem, hogy kissé féloldalasan magamnak háttal elhelyeztem, és már rajzolhattam is. Sokkal könnyebb volt 3D-ben is látni, hogy mit akarok kihozni a rajzból. És azok, akik olvasták a könyvet, pontosan tudják, hogy mi lett belőle.

– Jó kis zivatar, nemde? – szólalt meg hirtelen egy hang a hátam
mögött.
Megfordultam. Biztos voltam benne, hogy hallottam valakit, de
senkit sem láttam, csak fákat.

Remélem azt mondanom sem kell, hogy mennyi időbe telt megrajzolni a füvet! Jesszusom, az milyen sokáig tartott! A legtöbbet ezzel a képpel törődtem, mint az első illusztrációval. Minden vonalat szépen megerősítettem, minden árnyékolásra rengeteg időt, energiát és hegyezést szenteltem. Ez az egyik kedvencem.

A “rémálom”

Főnix tanul, próbál túlélni egy mókus mellett. Az anyja halott, az apja elment. De az anyja azért mégis tart egy csevejt fiával. Valljátok be, hogy imádtátok ezt a részt!Futó tűz: Az illusztrációk története

 Ezzel a képpel meggyűlt a bajom. Főleg mert nem tudtam, hogy melyik rész legyen. Többször megpróbáltam ábrázolni. A fejemben olyan szépen megvolt, de nem bírtam papírra vetíteni. Aztán, végül talán egy újságon lévő lófejjel, sikerült szemből lerajzolnom. És elég jó lett a végére.

Egyszerűen csak nem volt kedvem végleg búcsút venni Esperanzától. Hiszen még csak most kezdődött a könyv. Nem érhet véget ennyivel még a szerepe. Oh, de bírni fogjátok a későbbiekben esedékes eseményeket. De még a 4. könyvig várni kell a személyes visszatéréséig. De persze nem hagyhatjuk ki azért a sztoriból. De ez nem tartozik ide. Majd később. 😀

Már lélegezni is nehezemre esett. Majd hirtelen egy
alak jelent meg előttem. Megtorpantam. Amikor jobban szemügy-
re vettem, felismertem benne valakit.
– Anya? – kérdeztem tőle rémülten és levegőért kapkodva.

Egyszerűen imádom a sörényét. Annyira örültem, hogy sikerült képben ismertetnem azt a “gyönyörűséget”, amivel a könyvben illetik. Igen, egy tipikus Szépség Istennőjétől eredeztetett ló. Nem hibáztathatjuk Vihart, hogy beleszeretett, igaz?

Történetek a múltból

Az eredeti 3. illusztráció a térkép. Az 5. fejezetbe illeszkedne, de sokkal jobb a könyv elején. Úgyhogy lépjünk tovább a jósunkra.Futó tűz: Az illusztrációk története

Ennek a képnek az alakulásából annyira emlékszem, hogy le akartam rajzolni, hogyan képzelem el a jóst, mert nehezen sikerült leírnom, és gondoltam megkönnyítem egy rajzzal. Imádom a mintákat a testén. Tök menők. Jól áll neki.

A jóshoz és a képéhez adok egy tanácsot, amit a második könyvnél hasznosíthattok, és esetleg egy később kiderülő információra deríthettek fényt, vagy kapiskálhatjátok már most. Illetve hamarosan. Csak annyit tanácsolnék, hogy ezt a képet, és a következő könyvben az egyiket, hasonlítsátok majd össze. És figyeljetek nagyon jól. Tetszeni fog. Ez egy ilyen kis “jós állatok jellemzői” dolog lesz, de még nem most!

Az öreg pedig barna-fehér foltos. A testükre érdekes jelek voltak felfestve. Olyan misztikus  volt az egész dolog. Azt mondták, hogy fontos dolgokról kell beszélniük velünk. Életbevágóan fontos dolgokról. Szóval elkísértük őket a rétig. Ott pedig mindenki az idős kanca köré gyűlt.

ÉS nem számítottam rá, hogy ez a bejegyzés ilyen hosszú lesz! Nem baj! Van 9 illusztráció és megvan már 3 belőle. Azt hiszem, ezt a témát felbonthatom 3 bejegyzésre. Igen, ez lesz. Akkor most búcsúzom. Majd még jelentkezem a többi illusztráció csudi izgalmas történetével. Legközelebb jöhet a 7., 8. és 10. fejezet illusztrációinak leírásával. De ez már egy másik történet…

További szép napot!