A Mókustanács

Követtük a folyó útját, tehát elindultunk lefelé. Baktattunk a parton, nem siettünk sehova. Nyugodt lépésben haladtunk előre. Szép napos idő volt. Az égen egyszer-kétszer játékosan elúszott egy-egy felhő. Sokat mentünk. Napokon át. Hosszú volt az út. A hidegebb éjszakákon egy-egy kisebb tábortüzet raktunk, illetve raktam, és ha más állatok is jártak arrafelé, megengedtük nekik, hogy melegedjenek mellettünk. Csak mentünk, és mentünk. Az utazás eleje vidáman telt. Azonban ott, ahol a folyó már kiszélesedett, és kettévált, ezzel egy szigetet képezve, ami Pamacs állítása szerint Folyóköz volt, a hangulat ellaposodott. Pami egyre feszültebb és szótlanabb lett. Máskor sokkal beszédesebb szokott lenni. Mindig meglát valamit, és egyből magyarázni kezdi a nevét, meg azt, hogy mit tud. Például a növényeknél, hogy ez mérgező, de ekkora dózisban gyógyító hatású, bla bla bla… Most csak némán ugrált mellettem. Próbáltam keresni valamit, amiről megkérdezhetném, hogy mi az. Valamit, amit még nem láttam. Így talán szóra bírhatom. A probléma csak az volt, hogy már szinte mindent ismertem. Ám hirtelen egy kis pillangó szállt az orromra. Szép, színes állatka volt, valamint még nem ismertem pontosan a fajtáját. Bingó! Ő jó lesz!
– Pamacs? – kérdeztem érdeklődő hangon.
– Igen? – válaszolta vissza unottan és kedvetlenül.
– Ez milyen bogár? Read More