Bevezetés
Már régóta nem posztoltam semmi újat, úgyhogy úgy gondoltam, hogy ideje feltölteni valamit az oldalra. A mai napra egy újabb részlet megosztását terveztem a könyvemből. Jöjjön hát a 6. fejezet, a Történetek a múltból.
Történetek a múltból
– Mikor az első ló meghalt, a szárnyából tíz mén, szarvából tíz kanca a testéből pedig egy
erős vezér született. Majd a lovak elszaporodtak a földünkön, s így benépesítették a Kontinens
északi részét.
– Ők sem mentek délre?
– Nem. De végül a kevés hely miatt a ménesek egy-egy követet küldtek délre, hogy
fedezzék azt fel. Az egyik követ a Nagy-síkságba ment. A síkság egy nagy puszta. Semmi
élelem, semmi víz. Alig élte túl. Éhezve és kiszáradva tért vissza. A halál szélén állt, de
sikerült túlélnie. Egy másik ló a Nagy-erdőbe ment. Ott vadállatok támadtak rá. Éppen csak
sikerült visszavergődnie a folyón.
– Az állatok nem követték?
– Nem, mert a folyó nagyon erős sodrású volt. Szerencsére a követ nagyon jól úszott.
– Találtak biztonságos helyet egyáltalán?
– Igen. Egy kisebb ménes követe találta meg a Viharrét alatt elhelyezkedő területet, a
Nyugati-síkságot. A lovak odáig mertek kiterjeszkedni, és nem tovább. Azóta is ezeken a
területeken élünk.
– És mi van a szigetekkel? Ott él valaki?
– Oh, hát persze. Egyes szigeteken biztosan tudom, hogy élnek. A többin… kérdéses, de
meglehet.
– Honnan tudod ezt?
– Tudod a szigetek eléggé közel vannak a parthoz. A legtöbbet lehet látni is. Valamikor
egy vékony csíkban az iszap kiemelkedik a vízből, és keresztül lehet sétálni az öblökön.
– Király! Mikor lehet ilyet csinálni?
– Hát azt tudom, hogy északon télen befagy, nyáron pedig kiszárad. Valószínűleg ott
magasabban van a homok. Délen tavasszal és ősszel lehet átkelni tudtommal, de azt meg nem
tudom mondani, hogy miért.
– Te is éltél szigeten?
– Én ugyan nem, de anyukád a Hattyú-szigetről származik.
Ennyi lett volna mára. További szép napot!