Váratlan jövevény

Ha már megvolt a bevezetés Az őrzők tüzébe, és még Bellonáról is adtam egy pontosabb leírást, ideje szót ejteni a Váratlan jövevény című fejezetről. Gondoltam, most már közölhetek rendes részleteket is a könyvből (meg nem jutott eszembe más téma egy új bejegyzéshez), így kezdhetjük is a harmadik könyv első fejezetével! Mi is történt a Sárkánytűz 16. fejezete után? Olvass tovább, hogy megtudd!

Váratlan jövevény

Váratlan jövevény“…Négy pata koppant, négy igencsak koszosnak mondható pata. A ló, ami a négy lábhoz tartozott, ugyanolyan zilált volt, és csatakos, mint lábai. Fekete sörénye és farka gubancos, teste vágásokkal borított. Ez nem is lepett volna meg. Ami meglepett, vagyis inkább megrémített, az Bellona tekintete volt. Sok mindent láttam már azokban a szemekben. Gyűlölet, harag, dicsőség, büszkeség, határozottság és hasonlók. De, amit ritkán, jobban mondva soha nem láttam még benne, az a félelem, aggodalom és rettegés vegyülete volt. És ettől én is megrémültem.

Összeakadt a tekintetünk. Egy nagyon hosszú pillanatig farkasszemet néztünk, majd barátságosan rámosolyogtam. A kanca nem mosolygott vissza, de mintha egy másodpercre enyhült volna a félelem a tekintetében…”

Nos… Szerintem sikerült pont egy olyan részletet kiragadnom, ami nem éppen megnyugtató… Bár be kell vallani, a következő könyv hangulatát egész jól leírja ez a részlet…

Jelen pillanatban is folyik Az őrzők tüzének javítása, még egyszer átolvasom, aztán kijavítom a hibákat, és utána szerintem mehet is a nyomdába. Most mér elkészítettem a térképet is, és csak egy-két illusztráció vár elkészítésre. A borítóképet is késznek találom végre, és nem kell aggódni, nem az a borzalom lesz a könyvön, mint ami a Sárkánytűz “Előkészületben” részénél található. Azt csak azért csináltam, hogy tudjunk képet berakni.

Hát, most ennyi lenne.

További szép napot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük