Vihar

Bevezetés

A tegnapi bejegyzésben olvashattátok, hogy a könyv már tördelés alatt áll, hamarosan (remélhetőleg) nyomdakész lesz, majd már a kezetekbe is vehetitek. Ezért gondoltam, hogy kicsit gyakrabban megpróbálok posztolni részleteket, karakterjellemzéseket, hogy mire kijön a könyv már kellőképpen fel legyetek csigázva (feltéve, ha még nem vagytok). Úgyhogy jöjjön egy elemzés Főnix apjáról, Viharról.

Vihar
Nem tudom, hogy mit csinál itt ez a kőfal…

Vihar

Vihar Főnix édesapja, Viharrét ménesének vezére, a Vihar Istenének leszármazottja. Felelősségtudó, mindig a ménesének érdekeit tarja szem előtt, ezért nem tölthet túl sok időt fiával. Szerelme, Esperanza, aki Főnix édesanyja korai halált lelt… és mint ménesvezér, a körülmények miatt kénytelen volt elvezetni csapatát, hogy a “ménesszövetség” létrejöhessen a Magányos-medence és Viharrét lovai között. Főnixet pedig magára kellett hagynia, hogy egyedül boldoguljon.

“Vihar egy erős alkatú pej csődör volt. Hosszú, dús sörénye és ugyanilyen farka volt.”

Ami közte és Esperanza között van, az egy elválasztatlan szerelmi kötelék. Ezt még a halál sem bírja széttépni. De azt hiszem, hogy egyenlőre elég is lesz ennyi információ róla.

A karakter, szereplő elnevezése és leírása szerzői jogi védelem alatt áll!

Köszönöm, hogy elolvastad!

További szép napot!

One comment on “Vihar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük