Futó tűz – A Mókustanács

A Mókustanács

Követtük a folyó útját, tehát elindultunk lefelé. Baktattunk a parton, nem siettünk sehova. Nyugodt lépésben haladtunk előre. Szép napos idő volt. Az égen egyszer-kétszer játékosan elúszott egy-egy felhő. Sokat mentünk. Napokon át. Hosszú volt az út. A hidegebb éjszakákon egy-egy kisebb tábortüzet raktunk, illetve raktam, és ha más állatok is jártak arrafelé, megengedtük nekik, hogy melegedjenek mellettünk. Csak mentünk, és mentünk. Az utazás eleje vidáman telt. Azonban ott, ahol a folyó már kiszélesedett, és kettévált, ezzel egy szigetet képezve, ami Pamacs állítása szerint Folyóköz volt, a hangulat ellaposodott. Pami egyre feszültebb és szótlanabb lett. Máskor sokkal beszédesebb szokott lenni. Mindig meglát valamit, és egyből magyarázni kezdi a nevét, meg azt, hogy mit tud. Például a növényeknél, hogy ez mérgező, de ekkora dózisban gyógyító hatású, bla bla bla… Most csak némán ugrált mellettem. Próbáltam keresni valamit, amiről megkérdezhetném, hogy mi az. Valamit, amit még nem láttam. Így talán szóra bírhatom. A probléma csak az volt, hogy már szinte mindent ismertem. Ám hirtelen egy kis pillangó szállt az orromra. Szép, színes állatka volt, valamint még nem ismertem pontosan a fajtáját. Bingó! Ő jó lesz!
– Pamacs? – kérdeztem érdeklődő hangon.
– Igen? – válaszolta vissza unottan és kedvetlenül.
– Ez milyen bogár? Read More

Futó tűz – A “rémálom”

A “rémálom”

Mikor reggel felébredtem, a nap már hétágra sütött odakint. A bar­langot fény öntötte el. Az idő meleg volt. Én is megszáradtam, és a tűz sem égett többé. Csak a fa hamuja maradt meg. Kint a madarak hangosan csicseregtek. Pamacs már vígan ugrándozott a fák ágai között. Feltápászkodtam a talajról, nagyot ásítottam és kisétáltam a barlangból. A fény szinte elvakította a szemem. Mikor kitisztult a látásom, észrevettem, hogy szőrös mókusbarátom makkokat és egyéb magvakat gyűjt halomba. Éppen egy újabbat ejtett a többi közé, mikor észrevett.
– Jó reggelt, Főnix!
– Jó reggelt, Pamacs!
– Kérsz makkot?
– Nem, köszönöm. A makk nem éppen a kedvencem. A lovak jobban szeretik a füvet.
– Nem tudhatod, ha még nem ettél! – erősködött.
– Szerintem inkább passzolok. Igazából most egyáltalán nem is füvet, meg ilyesmiket kéne ennem, hanem…
– Hát, igen. De… az már nem lehetséges… sajnos…
– Tudom… – Egy kicsit elszomorodtam, de tudtam, hogy ami megtörtént, azon nem változtathatok. Lépj túl rajta! – parancsol­tam magamnak. Read More

Futó tűz – A tűz szülötte

Előkészítés

Az éjszaka sötét volt. Csupán a hold ezüstös fénye derengett a ma­gas füvön. Az égen apró csillagok pislogtak le a mezőre. Csend honolt a területen. A közeli folyó halk csobogását lehetett csak ki­venni, és a néha felharsanó tücskök lágy ciripelését. A hatalmas réten egy nagy ménes feküdt a fűben. A lovak éppen békés álmu­kat aludták. Néha egy-egy lágy szellő fuvallata szaladt át a füvön. Egy ló álmosan vigyázta a többiek pihenését. Semmi nem muta­tott szokatlan jeleket. Minden békésnek és csöndesnek tűnt. Aztán hirtelen vörös lángok csaptak fel a semmiből. A váratlan hőre és fényre az őr észhez kapott, és egy hangos nyerítéssel jelezte a többi­eknek, hogy baj van. A ménes felébredt, és a tűz látványára a lovak riadtan néztek egymásra. Kétségbeesetten ugráltak és nyerítettek. Majd a vezérük gyors észjárásának köszönhetően összeterelte és a folyó irányába indította el őket. Az egész ménes elszaladt. Kivéve a vezetőt, aki odament a tűz széléhez. Gyenge nyihogás hallatszott a lángokból. Egy vajúdó kanca csapdába esett. A hatalmas pej mén szólítgatta és próbált bejutni hozzá, a kanca viszont határozottan megmondta neki, hogy a ménest el kell vezetnie. Egy kis hezitálás után a csődör mély bánattal megfordult, és a többiek után vágta­tott. A nőstény a tűzgyűrűben feküdt, a földön. A lángok körü­lötte nyaldosták az éjszakai levegőt. Füst gomolygott mindenütt. Szegény nőstény hófehér szőrét korom borította, és viharszürke szemei egyszerre tükröztek kétségbeesést, fájdalmat és szeretetet. Már nagyon gyenge volt, és az, hogy ellenie kell, talán az utolsó dolog, amit életében megtesz. Összeszedte maradék erejét, és pár perc alatt világra hozta újszülött kisfiát. Megnyalogatta, és a fejét szorosan a kicsiéhez nyomta. Mintha valamit suttogott volna a csi­kóhoz. Majd erőtlenül lefektette nyakát a földre, s az élet elszállt belőle. Ám kicsinye még mindig ott feküdt a fűben, mozdulatlanul, körülötte pedig tomboltak a lángok. Az apróság nem mozgott. Szo­rosan anyja mellett kuporgott. Hirtelen azonban a holttest eltűnt, egyszerűen fekete füstté vált. Majd a csikó megremegett. Apró test­részeit alig észrevehetően mozgatni kezdte. A tűz még mindig tom­bolt, de a kicsi körül egy kis körben a lángok már nem hatoltak be. A feje felett csaptak össze. Ott táncoltak körülötte sárga, narancs és vörös fénnyel, de őt nem bántották. Nem égették halálra a csöppsé­get. Egyre jobban mocorgott, amikor szemei hirtelen felpattantak. Bennük tükröződött a tomboló lángtömeg… mégsem. Ez nem az a lángtömeg volt, ami a csikó körül tombolt. Ez egy… másfajta tűz volt. Olyan, ami csakis benne, a kicsiben éghetett Read More