A mély titkai – A merénylet – 1. Marea

A mély titkai - A merénylet - 1. MareaHiába érkezett egyre közelebb a nyár, az éjszaka még mindig hűvös volt. Szorosabban összehúzhattam volna a köpenyemet, de inkább az előttem lévő utat, és a környező fákat figyeltem, készen állva, hogy előrántsam a kardom. A környék veszélyes volt, legalábbis veszélyesebb az átlagosnál. Választhattam volna barátságosabb utat, hiszen úgyse volt semmi célom a vándorlással, és akkor legalább nem kellett volna ennyire figyelnem az esetleges támadásokra. De nem, én mégis erre jöttem. Ha valaki megkérdezte volna, miért pont ezt az utat választottam, azt feleltem volna, hogy a „Sors” döntött így, aztán elröhögtem volna magam. Nem voltam valami nagy barátja a sorsnak.

Ventus egyenletesen lépkedett, hegyezve a füleit, hátha hall valami kétes neszt, de még semmi nem keltette fel a figyelmét. Túlságosan is nagy volt a csönd. Pedig ezen az útszakaszon folyamatosan fosztogatnak, vagy gyilkolnak, most mégis nyugodt volt, és a két oldalán húzódó, cserjés erdő is. Az útkanyar után egy fogadó ablakiban gyújtott lámpások fényei sejlettek fel a fák között. Ettől még zajosabbnak kellett volna lennie a környéknek. Read More

Egy kis ízelítő

Utoljára augusztusban írtam posztot… Mentségemre legyen, végzősnek lenni nehezebb, mint hittem. Mindenki zúdítja az anyagot, még olyan tantárgyakból is, aminek semmi köze az érettségihez, és nem értem, mit keresek azokon az órákon.

Na, de! Most inspirációt kaptam egy új bejegyzéshez, mert tudom, le vagyok maradva a szokásosakkal is, de valószínűnek tartom, hogy azokból egyhamar nem lesz semmi. Viszont, miután befejeztem A csikó, aki tűzben született könyvek írását, elkezdtem egy új sorozatot (erről kicsit már beszéltem is), és jelenleg gőzerővel dolgozom azon. Közben persze igyekszünk eljutni Az otthon tüze kiadásához. 🙂

Read More