Bevezetés
A mai napon túléltem a próbafelvételit, igaz tele volt egy rakás matekfeladattal, amiket nem szívlelek, de sikerült megírnom. Remélem, hogy jó is lett. Volt néhány hely, ahova csak tippeltem és írtam egy számot. Voltak olyanok, amik egész jól mentek, valamelyiket meg egyszerűen abbahagytam. Jó tanuló vagyok, de nem egy matekzseni. Na, de hagyjunk is engem.
Olyan jó lenne már a kezemben tartani a könyvet, de még mindig vannak benne helyesírási hibák, amiket ki kellene javítani. Szeretném, ha hamarosan kiadnák magát a könyvet, de egyelőre nem látok rá sok esélyt. Most még várunk egy kicsit, hátha válaszol egy kiadó a levelünkre. Egy már válaszolt, az kedvesen elutasított. Lényegében csak annyi volt a válaszuk, hogy túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy megírhassak egy regényt. Biztosan azt gondolják, hogy valami buta kislány vagyok, akinek a lovak a kedvenc állatai (nem tévesen, de gondolom ezt már kitaláltátok), és most írtam egy tündérmesét arról, hogy ők futkosnak fel s alá. Pedig egyáltalán nem. Én ettől azért jobbat írtam. Most már komolyan abbahagyom a fecsegést, és elmondom a mai blog igazi témáját.
Úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a könyvem első fejezetének egy részletét. A tűz szülötte című fejezet a Előkészítés után következik, amiben kitört egy nagy tűz, és megszületett Főnix. Szóval íme itt az első fejezet egy részlete.
A tűz szülötte
“…- Jó kis zivatar nemde? – szólalt meg hirtelen egy hang a hátam mögött.
Megfordultam. Biztos voltam benne, hogy valaki megszólalt, de senkit sem láttam, csak fákat.
– Ki az? – kérdeztem bizonytalanul.
És akkor egy kis, vöröses színű állat tűnt elő az előttem lévő fa egyik ágán. Ott üldögélt békésen. Bozontos farkát maga köré csavarta. Vörös bundája kicsit nedves volt. Két fülén hosszú szőr nőtt. A hasán pedig egy fehér folt húzódott. Úgy nézett ki, mint egy szőrös gombóc.
– Én vagyok az. Mit keresel itt egyedül ebben a kis zuhiban?
– Hát, én most születtem és az… az anyukám meg… meghalt. Aztán átúsztam a folyón és most itt vagyok.
– Ha-ha! Jó vicc! Várj, most komolyan? – bólintottam. – Mi? Az lehetetlen! Hisz az egész ménes elszaladt!
– De anyám nem tudott. A lángok bekerítették. Utolsó erejével a világra hozott.
– Akkor, hogy lehet, hogy életben vagy, ha onnan jössz? – apró mancsával a tűz volt helyére mutatott.
– Én… csak szaladtam.
– Lehetetlen! Élve megsültél volna, mint azok a fűszálak a mezőn! De neked még egy szőrszálad sem görbült!
– Nos… én… nem tudom. Nem tudom… – így belegondolva tényleg elég érdekes volt.
A kis élőlény hitetlenkedve, tátott szájjal bámult rám. Terelni próbáltam a témát.
– Öhm… egyébként mi vagy te? Ki vagy te?
– Hogy én mi vagyok? Én egy erdei vörös mókus vagyok. A nevem, pedig Pamacs, de a családom csak Paminak hívott. És te ki vagy?
– Hát én… – akkor jöttem rá, hogy nem tudom a nevem. Vagy mégis? Mintha anyukám valamit suttogott volna a fülembe…
– Te? – kérdezte türelmetlenül Pamacs, a mókus.
Erősen gondolkoznom kellett. Nem emlékeztem tisztán minden szóra, amit mondott. F… Fő… Főnix. Igen, ez lesz az!
– Az én nevem Főnix!
– Örülök a találkozásnak, kedves Főnix!
– Öhm… én is, Pamacs.
– Anyukád eléggé eltalálta a nevedet.
– Hogyan érted ezt?
– Nézz magadra! A főnix, egy madárszerű izé volt, ami képes volt csak úgy egy halom lánggá változni, és hamuvá porladni, majd újraszületni. A tollai pedig olyan színben pompáztak, mint maga a tűz. …”
Na, ennyi lett volna mára. Remélem tetszett a részlet és ha megjelenik a könyv, akkor azt is elolvassátok!
További szép napot!
