Ma egy újabb részletet szeretnék megosztani veletek, ami Az őrzők tüze negyedik, A király halála című fejezetből érkezik. De mielőtt még belekezdenék, van egy (nem annyira) fontos dolog, amiről beszélnék.
Bizonyára feltűnt, hogy kicsit megváltozott az oldal. Az mondom, hogy kicsit, mert igazából nem tűnik fel annyira a változás. Még. Éppen új háttéren dolgozom, amihez szükséges megrajzolnom az összes Futó tűz karaktert, és a háttérrel együtt egy újdonságot is szeretnék feltölteni. Jó, nem annyira új, mert írtam már karakterjellemzéseket, csak most szeretném összefogni egy helyre az összes név szerint említett, vagy fontosabb, illetve visszatérő szereplőt, és röviden leírni, hogy kik ők, mit csinálnak. Ehhez szintén szükségem van a rajzokra. De nagyon jól haladok, már csak hármat kell megrajzolnom, aztán kiszínezni az összeset és beszkennelni. Aztán jön majd a legjobb rész, ha úgy döntök, akarok nekik színes hátteret, mert akkor még körbe is kell őket szépen vágni. De elég ebből, majd ha kész lesz, észreveszitek.
Ezen kívül megújítottam a MAGAMRÓL fület, bár nem hiszem, hogy a rendszeres olvasók bármi újat is találhatnak benne.
És akkor térjünk is rá a részletre. (Bár már a címe is elég lényegre törő…)
A király halála
Egy tágas, világos helyiségben találtam magam. A szobában három ló állt (nem számítva az őröket) és egy feküdt. A három álló alak közül az egyik Bellona volt, így feltételeztem, hogy a fekvő a bátyja lehet, Mars, akinek egy kötés fogta át a mellkasát, amit már átáztatott a vér. Egy ágyszerűségen feküdt, ami igazából valami kőféleség volt, ami kiemelkedett a földből, és piros takarók borították. A rajta fekvő lovat szintén egy hasonló fedte be.
Bellona szúrósan nézett Marsra, a másik két alak, egy (normál ló korban nézve) két éves csikó és egy kanca, bánatosan álldogált az ágy mellett. Amikor az ajtók becsukódtak, nyolc szem meredt rám, ami a csönddel párosítva elég kényelmetlen érzést adott. Mintha éppen elítéltek volna valami súlyos bűnért.
– Szóval ő lenne Főnix? – kérdezte Mars, és barátságosan fürkészett engem. Érezni lehetett a tónusán, hogy királyi méltóság, ugyanakkor szomorú is volt.
– Igen – horkantotta Bellona, egy olyan hangszínnel, amiről nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit akart kifejezni. Nagyon kevert érzelmeket tartalmazott, abban biztos voltam.
– Gyere közelebb, barátom!
Az első mozdulatokat kissé vontatottan tettem meg, majd utána lassan az ágyhoz sétáltam. Patáim minden lépéssel halkan koppantak, és a koppanásokat visszaverték a sima falak.
– Felállnék, és úgy üdvözölnélek, mint egy valamire való uralkodó – kezdte Mars bocsánatkérőn –, de sajnos a jelenlegi körülmények között nem futja többre az erőmből.
– Tökéletesen beérem ezzel az üdvözlettel is – mondtam kicsit megszeppenten. – Tudod, ahonnan én jövök, nem igazán használatos az „uralkodó” kifejezés.
– Valóban, a Kontinens egy igazán egyedi életnek örvendhet. – Kis szünetet tartott, majd folytatta. – Kérlek, hadd mutassam be a családomat. Bellonát már ismered. A másik bájos kanca a párom, Argentum, a csikó pedig a fiunk, Alacris.
Nos, ennyi lett volna mára.
További szép napot, és kellemes, hőgutás nyarat!