Most már esküszöm, hogy utoljára olvasom át a Sárkánytüzet, és utána leadom a profiknak, hogy ők nézzék át, aztán húzok írni Az őrzők tüzét. De a könyv megjelenéséig még sok idő van, szóval A lovak felszabadítása című, nyolcadik fejezetből szolgálok most egy újabb részlettel, hogy legyen min nyammogni a következő bejegyzésig.
8. A lovak felszabadítása
“A levegőbe emelkedtem. Felszálltam a szürke ködrétegig, ami a földet burkolta szürkeségbe. Amikor átbuktam a burkon, megindultam előre. Alattam aprócska homályos foltok voltak Veritasék, és az őrök. Próbáltam keresni egy megfelelő pontot, ahol biztonságosan landolhatok. Az egyszerű leszállás túl kockázatosnak tűnt. Akkor megakadt a szemem az óriási tavon, ami köré a lovak gyűltek, és rágcsálták a füvet. Megálltam a tó fölött, majd még feljebb tornáztam magam a levegőben, aztán megindultam lefelé, hasonlóan, mint amikor krátert csináltam Blackék előtt.
Átsuhantam a szürkeségen. Láttam, hogy Veritasék irányában az őrök feljebb másztak a hegyen. Tovább zuhantam a tó felé. A lovak nem figyeltek fel rám. Lassítottam valamennyit a sebességemen, de így is nagy erővel csobbantam a vízbe. PLACCS! Körülöttem hullámok csaptak fel, néhány, a tóparton álldogáló lóra is jutott belőle. Az állatok ijedten ugrottak fel, ahogyan a víztömeg elérte őket.
A fejem újra a vízfelszín fölé került. A parton lévő négylábúak kíváncsian figyeltek. Nem tudták honnan kerültem ide. Kiúsztam a szárazföldre, és leráztam magamról a vizet. A lovak körém gyűltek, és bizonytalanul méregettek, a bátrabbak a nyakukat előrenyújtva szaglásztak, persze biztos távolból. Pfú… Lássuk, mit lehet kezdeni veletek…
– Üdv! – köszöntem.”
Nos, ennyi lett volna a mai napra. Remélem most, hogy itt a nyár, mindenki nagy lendülettel forgatja a Futó tüzet, hogy az összes információt megjegyezze belőle, és tűkön ülve várjátok a Sárkánytüzet.
További szép napot, és jó nyarat!