Elég furcsa azt mondani, hogy fogtam, levettem a könyvespolcomról azt a könyvet, amit én írtam és elolvastam. Furcsán is hangzik. De mielőtt bárki bármit mondana, kellett ez az olvasás.
2014-ben kezdtem el írni a könyvet, és a Futó tűz végleges formájában 2015. május 20-án jelent meg. Sosem olvastam a kiadott, nyomtatott verziót. Soha. Egyszer elkezdtem, de a 8. fejezetig jutottam csak, mert már akkor láttam egy csomó dolgot benne, amit lehet kicsit átírtam volna. Csak a stilisztika miatt. Most pedig befejeztem a Az otthon tüze javítását, illusztrációit, és gyakorlatilag készen áll a kiadásra, valamint megírtam már az utolsó részét is a sorozatnak, és úgy éreztem, ideje, hogy elolvassam a végleges Futó tűz verziót, hogy lássam, hogyan is indult az egész történet, és hogy mindenre jól emlékszem-e. Read More
Most már esküszöm, hogy utoljára olvasom át a Sárkánytüzet, és utána leadom a profiknak, hogy ők nézzék át, aztán húzok írni Az őrzők tüzét. De a könyv megjelenéséig még sok idő van, szóval A lovak felszabadítása című, nyolcadik fejezetből szolgálok most egy újabb részlettel, hogy legyen min nyammogni a következő bejegyzésig. Read More
Futó tűz – 12. A Sötét katonák támadásaVihar & Esperanza
Nos, ma nincs túl sok mondanivalóm, azon kívül, hogy szépen haladok a könyvekkel. Ma éppen egy olyan ötlet rajzolódott ki a fejemben, ami még egyet rá fog dobni a könyvekre. Úgyhogy, csak annyit mondanék, hogy ha tetszett az első könyv, a Futó tűz, akkor a második könyv, a Sárkánytűz csak jobb lesz nála, de a harmadik, az úgy tűnik, hogy ezekre majd még rátesz egy lapáttal. Read More
Elég sok idő telt már el azzal, hogy csak könyvértékeléseket írtam, úgyhogy gondoltam jöjjön megint egy kis információ a Sárkánytűzzel kapcsolatban. Harag rövid karakterjellemzéséről lesz szó, csak előtt még egy-két más információ.
Nos, a legutóbbi saját könyvről szóló posztban azt mondtam, hogy 10 illusztráció lesz a könyvben. Ez most már kibővült 11 képre, de még előfordulhat, hogy készítek hozzá többet. A Sárkánytűz terjedelemre nagyobb lesz, mint a Futó tűz, tekintve, hogy sokkal jobban rájöttem, hogyan kell tájleírást/tárgyleírást adni dolgokról, és sikerült részletesebben is jellemeznem az eseményeket. A “Főnix leütött tizenkét sárkánylovat” mondatból csináltam egy egész oldalt, amire még mindig nagyon büszke vagyok. 😛 A kézirat A4-es formában jelenleg 130 oldal, ami A5-ös méretben az illusztrációkkal szerintem eléri majd a 200 oldalt. Úgyhogy én teljesen meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. De majd meglátjuk, ha kézhez kapom a könyvet. Read More
Ne tévesszen meg a cím. Nem másról, mint a Sárkánytűzről lesz szó, pontosabban annak ötödik, Szerelem a levegőben című fejezetéből lesz ma részlet.
De előtte egy kis közérdekű közlemény.
Szóval, az utóbbi hetekben igazán hanyagoltam a második kötetet és eltértem az olvasás irányába, és könyvelemzéseket írogattam. Erre nem lehet senkinek egy rossz szava sem, mert minél többet olvasok, annál jobban írok. A legutóbbi poszt, amit az én könyveimmel kapcsolatban írtam, az mondhatni, hogy a Futó tűz illusztrációinak története volt, de ugyanakkor ott van a Valentin-napi részlet, de azt minden tisztes rajongóm olvasta már a könyvben 😛
Ha esetleg lemaradtatok volna, múlt héten volt egy interjúm a FIX tv-nél. Itt megtekinthető a videó: (link) Pár dolog a videóval kapcsolatban:
A nevemből a videó alatt kihagytak egy “a” betűt, tudom.
Izgultam, mint állat, úgyhogy elismerésre méltó, hogy megszólaltam.
A vörös fejemért bocsánat, nem azért van mert túl sok pirosítót kentek rám.
Mondhatják nekem akárhányan, hogy nehéz megélni az írásból, én tisztában vagyok vele, de ettől még nem fogok visszatántorodni. Vannak emberek, akik megélnek belőle, és én is ilyen leszek. Nem állhatok neki az egésznek úgy, hogy éhen fogok halni belőle.
A példaképes dolgot inkább hanyagoljuk. Nem akarok hasonlítani senkire, csak magamra.
Valamint, az utóbbi napokban (végre) befejeztem a Sárkánytűz harmadik javítását, vagyis (elméletileg) most már csak a helyesírási hibákra kell odafigyelni. Remélhetőleg a történet mindenhol egyeztetve van és nem írtam sehova sem hülyeséget.
És mivel befejeztem a könyvet (sőt, még fülszöveget is írtam hozzá), elkezdtem a harmadik részt, Az őrzők tüzét, immár talán a harmadik alkalomra. (Bűvös hármas…) Most már talán menni is fog valamerre a történet, mert volt annyi eszem, hogy leírjam. Jut eszembe, le kellene cserélnem a falon a Sárkánytűz könyvfelépítését, Az őrzők tüzének könyvfelépítésére. Ez lesz a mai következő tennivalóm.
Ja, és az összes illusztráció is elkészült a Sárkánytűzhöz, valamint a térképet is átmásoltam egy kevésbé sárga lapra. Már csak a helyneveket kell ráírni, és kész. Ebben a könyvben 10 illusztráció és 1 térkép lesz. A többi dologban teljes mértékben a fantáziátokra kell hagyatkoznotok.
Szóval minden szépen összeáll. Hamarosan szerintem megint lehet kezdeni a nyomdával a levelezgetést, és májusban, remélhetőleg, megjelenik a várva várt 2. kötet.
De elég a felesleges fecsegésből, hiszen senkit sem érdekel…
Szerelem a levegőben
“…Hiányzott a Kontinens. Jobban, mint gondoltam, hogy hiányozni fog. Ott van mindenki, akit ismerek és szeretek. Anya, apa, Pamacs, Éjfél, Freedom, Fella, Pici, Prudentes, Pacsi, Oculus és a többiek. Annyira vissza szerettem volna menni oda, de azóta már lehet eltelt sok-sok év, és lehet… lehet, hogy már… halottak… Nem! Pár évnél több még nem múlhatott el.
Az erdő miatt az egész dolog most még rosszabb volt. Ahogyan néztem a lassan szaladó patakot a Tündér-erdő és a Tündér-folyó jutott eszembe. Igaz, itt zöldben és nem rózsaszínben pompázó fák voltak, de a patak túl sok emléket hozott elő, amik most fájdalmasan jártak át engem. Visszaemlékeztem azokra a napokra, amikor a nagyi megkergetett a folyóban. Arra a sok történetre, amire tanított. Visszaemlékeztem Pamacsra, akinek az új világok kész kincsesbányák lettek volna, mert imád mindent megtanulni a növényekről és állatokról. Tapasztalatból tudom. Aztán ott volt még anya. Mit meg nem adnék, ha csak egy percre, újra láthatnám legalább a szellemét…”
Nos, ez egy igencsak rövid részlet volt, de szerintem elég érzelmes. De azért nem lőttem le a fejezet poénját. Azt majd májusban.
Mint azt már korábban említettem, Valentin-nap alkalmából készítettem egy különlegességet, csak kedves olvasóim számára. Úgyhogy most posztolok egy részletet az első könyvből, és egy képet hozzá.
Valentin-napi különlegesség
“…Mielőtt Iza reagálni tudott volna, fogtam magamat, és beleugrottam a tóba. A hatalmas csobbanás összes cseppje a fehér kancacsikóra esett, aki mikor felbukkantam, gyilkos tekintetet vetett rám, miközben ázott sörénye a szemébe lógott, és rátapadt a nyakára. Kikászálódtam a vízből, leráztam magamról, amennyit csak tudtam, és vágtába kezdtem, Izával ellenkező irányba. A kanca utánam vetette magát, de nem bírt elég gyorsan futni ahhoz, hogy beérjen.
Amikor egy olyan részhez értem a mezőn, ahol nem voltak túlságosan közel tavak, vagy dombok, és az egészet színpompás vadvirágok borították, lelassítottam. Bevártam a mérges kancát, aki mögöttem loholt. Addigra már megszáradtam, és valószínűleg ő is. Amint beért, rám vetette magát, és a földre döntött. Volt egy aprócska összezörrenésünk, de végül csak feküdtünk egymás mellett, a virágok között, és bámultuk a hatalmas, ezüstszínű holdat. Mind a ketten fáradtak voltunk a futástól, úgyhogy lihegve hevertünk a fűben.
Pár percnyi pihenő után a hátamról a hasamra gurultam. A lábaimat magam alá húztam, és úgy néztem a mellettem fekvő szépségre. Most már nem is tagadtam. Iza volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. Ahogyan ott feküdt, és a hold varázsos fénye beterítette, ahogyan hófehér sörénye között a kis vadvirágok átbújtak… Úgy nézett ki, mint egy angyal. Végül megszólaltam:
– Tudod, tényleg van valami, ami gyönyörű a Magányos-medencében.
– Igen? És mi az?
– Te.”
Tudom, hogy utáltok e jelenet miatt. Főleg, hogyha végigolvastátok a könyvet. (Egyébként rájöttem, hogy Izáról még egy képet sem rajzoltam. Ez hogy történhetett?)
Hát, igen. Főnix nem szereti a Valentin-napot. Ezek után már nem. A romantika nem éppen a legjellemzőbb ebben a könyvben. (Meg nem is nagyon tudok romantikus jelenetet írni, anélkül, hogy ne hangozzon bénán. Habár nekem majdnem minden romantikus jelenet bénán hangzik. Velem van a baj.) De aggodalomra semmi ok! Azért nem vagyok annyira kegyetlen, hogy Főnixet teljesen kihagyjam a történet hátralevő részében a szerelemből. Azért nekem is van szívem. De elég is ennyit tudnotok.
Már majdnem két hetet túléltünk az iskolában. De még egy jó ideig nem lesz vége. És tévedtem. Nem lesz olyan egyszerű írni hétköznaponként, mert rengeteget kell tanulni. Emelem a kalapom az egyetemisták előtt, mert nem tudom elképzelni, hogy ők hogyan bírnak annyit tanulni. De nem a tanulást akarom megvitatni ma. Betartom a legutóbb tett ígéretemet, úgyhogy egy újabb részlet következik…
Új világok
“…Miközben óvatos léptekkel haladtam előre, eszembe jutott az elmúlt… nos nem igazán
tudom mennyi év is pontosan. A dimenziók között nehéz megtartani az idő múlását. Lehet, hogy amíg itt egy perc, egy másik világban két óra, egy következőben pedig három év telik el. Ki tudja? Csak annyit biztos, hogy az én születési helyem idejéhez van kötve az én öregedésem. Ami pedig… igazából nincsen. A különleges erőm mellé, a tűz mellé még a halhatatlanság is járt. Juhé! Mások megadnának érte bármit, de én… nem is tudom igazából, hogy mit akarok. Ennyi év és utazás után még mindig nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni az életemmel. Főleg, hogy elég sokáig fog tartani. Valószínűleg…
Miután elhagytam a Kontinenst és a jól ismert meneküléseim útvonalait, Bellona és én elutaztunk több dimenzióba és világba, hogy szokjam a dolgokat és megtanuljak átállni az időzónákra. Több-kevesebb sikerrel. Hm… Bellona… Visszaemlékeztem, hogy mennyit is köszönhetek annak a távolságtartó, szeszélyes kancának. Az első találkozásunkkor majdnem nekem esett, és alig bírtam rávenni, hogy segítsen. Majd miután Iza összetörte a szívemet, felajánlotta a segítségét, amit én elfogadtam. Vele utazgatni a világegyetem végtelen dimenzióiban? Lehetne rosszabb is…”
És ezzel le is tudtam a részletet. Hamarosan újra jelentkezem! Addig is sok sikert az iskolához és további szép napot!
Szóval, A csikó, aki tűzben született ötkötetesre tervezett sorozatom első része nemrég sikeresen elhagyta a nyomdát, sőt egy könyvbemutatót is túléltem vele. És tudom, hogy még nem sokan olvasták (MÉG), de úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy egy kis ízelítőt kapjatok a 2. kötetből, amelynek címe Sárkánytűz.
Kaptam már visszajelzéseket, hogy hogyan fejezhettem be úgy a könyvet, ahogy. Hogy hogyan tehettem ezt? Miért? Nos, ahhoz az utolsó mondathoz hozzá kell majd szoknotok, mert az összes könyvnek az lesz az utolsó mondata. Mivel a könyvek egyesével egy-egy különálló történetet alkotnak, mégis a történések összekapcsolódnak, és nem szabad figyelmen kívül hagyni az apróbb mozzanatokat sem, amik lényegtelennek tűnnek. Hiszen még visszatérhetnek a sorozat folyamán. De akkor térjünk is rá bővebben a Sárkánytűzre!
Sárkánytűz
Szóval, az első könyv vége, és a második könyv eleje között eltelik egy kis idő. Mivel nem szeretnék nagyon spoilerezni egyik kötetből sem, így tényleg csak nagy vonalakban mesélem el a dolgokat.
Veritas
Tehát, Főnix megérkezik egy különös helyre. Mindenhol sziklák vannak és teljesen kietlen a táj. Itt találkozik Veritassal, Sárkányföld trónörökösével, akit elüldöztek, mielőtt megkoronázhatták volna.
Sárkányföldön lovak és sárkánylovak élnek, és az ő kereszteződésükből pedig a fél sárkánylovak, avagy a selejtek jönnek létre. A sárkánylovak az uralkodók, a lovak pedig a “pórnép”. A lovak azok, akik semmire sem érdemesek. Ebből kifolyólag a lovak és sárkánylovak nem igazán kedvelik egymást.
Nos, Veritas is egy “selejt”. Ezért egy trónbitorló letaszította a helyéről és veszélyezteti a lovak (és bizonyos mértékben a sárkánylovak) életét. Főnixnek pedig segítenie kell Veritasnak, és a birodalom lakóinak, hogy ne Harag (a trónbitorló) uralkodjon, hanem a jogos örökös, aki az egyetlen személy, aki kibékítheti a két fajt.
A kaland közben egy hét fős csapat alakul meg:
Főnix
Veritas
Tüzes
Spenót
Árnyék
Marcipán
Csoki
Ők a könyv főszereplői. Természetesen még mindig Főnix meséli a történetet. A karakterekről majd még lesz külön bemutató, mint az előző könyvnél.
Tudom, hogy most még zavaros az egész dolog, főleg, ha még nem olvastátok az első kötetet. De higgyétek el, minden ki fog tisztulni a végére! Ízelítőül egy rövidke részletet beszúrok a második kötetből, de ez egy nagyon-nagyon nyers változat még. Mint tudjátok, a könyv javítás alatt áll, tehát előfordulhat, hogy bizonyos részletek még változni fognak.
“…De valami megváltozott. A bogarak elbújtak a sziklák biztonságot nyújtó háta mögé. A szél felerősödött. Túlságosan is. Erősen tombolt és valami az ösvényen elkezdett tekeregni. Egy csavart kapu alakja rajzolódott ki, ami hevesen forgott és beszippantotta az apró kavicsokat és a port. Majd hirtelen valami megint megváltozott. Az előbb beszívott dolgok most kifele lökődtek, de nem csak azok. Levelek, virágszirmok, fűcsomók és egyéb aprócska részei a természetnek, kifele hullottak. A szél egyre jobban tombolt. Majd egy alak jelent meg a csavart kapuban. Egy vörös alak. Talán lángolt? Nem… ez nyugodt volt, nem tombolt. Négy hosszú lába és kecses nyaka volt. Mi lehet ez a rejtélyes ajtó, és ki lehet ez a rejtélyes alak benne? A következő pillanatban paták koppanását lehetett hallani a kemény talajon és a kapu egy szempillantás alatt eltűnt. Mintha soha nem is létezett volna. Egy nagy élőlény állt azon a ponton, ami mögött nem is olyan régen, egy csavart ajtó volt. Egy vörös csődör kémlelte a tájat. Viharszürke szemei voltak, hosszú üstöke, sörénye és farka, amik barnás-narancsos, illetve tűzszerű színekben táncoltak. A homlokát egy fehér, láng alakú folt borította, amiből egy csík vezetett le, egészen az orra hegyéig. Csodálatos, szikrázó, tűzszínű szőre még a sápadt napfényben is élénken izzott, és fényes volt…”
De ennyi bőven elég is lesz mára. Legközelebb majd igyekszem egy karaktert jellemezni, hogy időben elkezdhessetek ismerkedni velük. Persze még egy év lesz, mire kijön ez a könyv. Addig is jó várakozást!
Szóval, a könyv még lektorálás alatt, a borítón már csak néhány simítás van hátra, a bemutatkozásom, ajánlás nagyjából kész. Rohamosan haladunk a kiadás felé, ezért gondoltam, hogy jöhetne még egy részlet a könyvből. Jöjjön a kilencedik fejezet, a Második találkozás.
Második találkozás
“…Szerencsére semmim sem tört el, csak néhány karcolást szereztem. Alig hallottam egy pillanatig, a robbanás miatt. A fejem zúgott, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Nagy nehezen felkeltem a földről, miközben több tucatnyi ló bámult rám nagy, kerek szemekkel. Leráztam magamról a sok port és koszt, ami rámtapadt. Nehézkesen lélegeztem, ziháltam és remegtem. Soha életemben nem álltam még szemben ennyi tűzzel… kivéve, amikor megszülettem. Majd belejövök a gyakorlatba! Még egyszer nem szeretnék robbanni. Majd a szememmel Izát kerestem. Megdicsértem magamat, mert egy szőrszála sem görbült meg. Majd a kanca elém lépdelt, olyan könnyed léptekkel, mint amikor a lágy szellő átfut a fűtengeren. Pár másodpercig csak szótlanul nézett és méregetett engem, majd megszólalt:
– Ismerjük egymást?…”
Szóval, egy kicsit elmaradtam a bejegyzések írogatásával az utóbbi… két hétben. De ezt most bepótlom egy “vegyes felvágott” bejegyzéssel. A mai bejegyzésben lesz egy rövid részlet, a nyolcadik fejezetből, egy gyors karakterjellemzés és néhány egyéb dolog. Kezdjünk is neki!
Nemzetközi Nőnap
Vasárnap volt a Nemzetközi Nőnap és mindenkinek így utólag is Boldog Nőnapot kívánok! Valamint Kalocsán múlt pénteken édesapám és néhány társa rendezett egy felolvasó estet, aminek azt hiszem, hogy ez volt a mottója: nőkről, nőknek. Valami ilyesmi volt. Nagyon hangulatos kis este volt, hallhattunk sok szép verset, találkoztunk sok ismerőssel. Ez volt a 2. ilyen felolvasó estjük és elég telt házas esemény volt. És most én is be fogok állni a reklámozó sorba, hogy legközelebb, ha van időtök meg kedvetek, akkor ti is eljöhettek egy ilyen felolvasásra. A következő pontos időpontját nem tudom, de a költészet napja alkalmából fogják rendezni. Ha szereted a verseket és a költészetet, akkor ott a helyed!
Közelítek a kiadáshoz
Az előző héten a könyvem első körben lévő lektorálása megtörtént és apukám elment egy nyomdához. És amikor ő onnan visszajött, akkor eléggé fel voltam villanyozva, miután elmondta, hogy milyen lehetőségeim vannak. Oké, igen, egy könyv kiadása azért sokba kerül, de ha az ő könyvére összekapargattuk a pénzt, akkor az enyémre is menni fog, bárki bármit is mond. Szóval, jövő hét csütörtökön elméletileg találkozunk a nyomdával és megbeszéljük a dolgokat. Utána (ha megvan a borító, a tördelés, az illusztrációk helyére illesztése és az egyebek) már csak a nyomtatás van. Lehet, hogy nem mutatom ki, de már alig férek a bőrömbe, annyira izgatott vagyok. Aztán lehet, hogy koppanok… (Na, jó, ez csak vicc volt. Nem fogok koppanni! Sajnálom, ha egoistának hangzom, de egy nagyon jó könyvet írtam!)
Aminek nagyon örültem, az az volt, hogy a nyomda majd az én elképzeléseim alapján készít nekem egy borítót, ami valószínűleg tetszeni fog. Úgyhogy most tűkön ülök addig, amíg a kezemben nem foghatom az elkészült Futó tűzt.
A Nagy-erdő
És akkor jöjjön a részlet:
Főnix a Nagy-erdőben.
“…Amikor felébredtem, a csillagos ég bámult vissza rám, mintha ezernyi apró szempár figyelte volna az álmomat. Gyorsan ellenőriztem, hogy megvan-e még minden végtagom. Megvoltak. Semmi nesz nem hallatszott az erdőből, csupán a tücskök lágy ciripelése. Mégis mi olyan veszélyes itt? Órákon át ki voltam ütve, és semmi sem jött megenni. Felálltam. Minden ugyanúgy volt, ahogyan akkor, amikor kikászálódtam a vízből. Azt leszámítva, hogy most az égen ezernyi apró csillag pislákolt halovány fénnyel a Hold körül. Az erdő így még sűrűbbnek, és még ijesztőbbnek tűnt, mint azelőtt. Kitöröltem az álmosságot a szememből, és elindultam a fák felé. Bedugtam a fejemet, és körbeszimatoltam. Semmi veszélynek nem észleltem a jelét. Úgy döntöttem, hogy inkább holnap nézek körbe. Akkor biztosan nem esek hasra egy gyökérben sem, és persze nem töröm ki a nyakamat. Mert amúgy képes lennék rá. De milyen gáz lenne már? Főnix, a nagy hős, akinek meg kellett volna menteni minket, úgy halálozott el, hogy kitörte a nyakát, egy gyökérben.Na, ezt köszi, de nem!…”
Amanda
És akkor jöjjön a mai bejegyzésem utolsó pontja: a karakterjellemzés. Tan-tan-taaaan!
Amanda Főnix nagymamája, Viharnak, Főnix apjának édesanyja. A férje, élettársa, akit Rufusnak hívtak Főnix és Amanda találkozásakor már majdnem egy éve halott. Amanda három csikónak, Viharnak és két bátyjának, édesanyja. Ő egy eléggé egyedi kanca és néha, általában elég idegesítő tud lenni az örökös titkolózásaival. A legtöbbet elhangzott mondata: Majd megtudod, ha eljön az ideje!
Ez a kép egészen hasonlít a fejemben megszületett elképzeléshez.
“A partján egy öreg, palomino színű kanca legelészett békésen. A sörénye és a farka hasonló színű volt, mint a teste, talán egy kicsi mályvás beütéssel. A jobb mellső lábán nagyjából lábszárközépig húzódott egy jegy, a többin a bokája környékéig voltak fehér foltok.”
Mit írhatnék még róla? A könyvben minden fontos tudnivaló benne van (vagy benne lesz a következő kötetekben).
Ennyi lett volna mára/múlt hétre. Köszönöm, hogy elolvastátok!
További szép napot!
A karakter, szereplő elnevezése és leírása szerzői jogi védelem alatt áll!
Elég furcsa azt mondani, hogy fogtam, levettem a könyvespolcomról azt a könyvet, amit én írtam és elolvastam. Furcsán is hangzik. De mielőtt bárki bármit mondana, kellett ez az olvasás.
