Futó tűz | Újraolvasás

Elég furcsa azt mondani, hogy fogtam, levettem a könyvespolcomról azt a könyvet, amit én írtam és elolvastam. Furcsán is hangzik. De mielőtt bárki bármit mondana, kellett ez az olvasás.

2014-ben kezdtem el írni a könyvet, és a Futó tűz végleges formájában 2015. május 20-án jelent meg. Sosem olvastam a kiadott, nyomtatott verziót. Soha. Egyszer elkezdtem, de a 8. fejezetig jutottam csak, mert már akkor láttam egy csomó dolgot benne, amit lehet kicsit átírtam volna. Csak a stilisztika miatt. Most pedig befejeztem a Az otthon tüze javítását, illusztrációit, és gyakorlatilag készen áll a kiadásra, valamint megírtam már az utolsó részét is a sorozatnak, és úgy éreztem, ideje, hogy elolvassam a végleges Futó tűz verziót, hogy lássam, hogyan is indult az egész történet, és hogy mindenre jól emlékszem-e.

Valószínűleg nem én vagyok a legmegfelelőbb személy, hogy véleményt írjak a könyvről, minthogy magát a könyvet is én írtam. De azért mégis lenne mit mondanom róla.

Nem tudnám megmondani, mit éreztem pontosan olvasás közben. Leginkább késztetést arra, hogy elővegyem a Futó tűz nálam meglévő utolsó kéziratát, és elkezdjem átírni, mert mióta leadtam az utolsó változatot a nyomdának, rengeteget változtam és fejlődtem. Tudom, hogyan írok most, és látni, hogyan írtam meg a Futó tüzet… Annyira más, hogy magamra sem ismerek, de közben mégis. Van ennek értelme?

Az újraolvasás során frissítettem az emlékezetem, mert bár tudom, mi történt az első kötetben, azért rá kellett jönnöm, hogy kicsit másként emlékszem dolgokra.

Ha most lenne rá lehetőségem, hogy átírjam a könyvet, és ne az legyen a végleges verzió ami, nem tenném meg. Ezen egyébként sokat gondolkoztam, mert ugye egyértelműen mindig van, amit ki tudnék javítani, valamit mindig meg tudnék változtatni. De nem tenném meg, mert úgy gondolom, hogy a Futó tűz így olyan, amilyennek lennie kellett. Csak remélem, hogy nem egyedül az én fejemben olyan a történet, amilyen, hanem mások is látják, amit én. Vagy ha nem is, mégis nekem kell hogy tetsszen első sorban, hiszen én írtam, és pont most mondtam el egy videómban, hogy, ha nekem nem tetszik, akkor kinek fog? Szóval igen. Még mindig imádom az én bolond kis Főnixemet, és az egész Világot, amit köré teremtettem.

Én vagyok a tűz!

Tudjátok, mi az, ami legjobban tetszik az egész sorozatban? A fejlődés. A változás. (Pont én mondom, aki egyébként annyira nem szereti a változást, de ez valahogy mást.) De, nem tudom máshogy megfogalmazni, egyszerűen lenyűgöz, amit most a Futó tűz újraolvasásakor láttam. Annyira látszódik, hogy az első könyvem volt, és Főnix is, meg én is  éppen csak elkezdtük a “pályafutásunkat”. Rá lehet sütni a bélyeget a könyvre, hogy “gyerekes”, de milyennek kellene lennie? Egy gyerek írta. DE, amit tényleg szeretek, hogy látszódik, könyvről-könyvre, hogy fejlődtem, és ezzel együtt Főnix is. És ez nem látszódna ennyire, ha nem akkor írom meg az első kötetet, és a többit, amikor.

Valószínűleg még sok könyvet fogok írni, mert tele vagyok ötletekkel, és nem érdekel, ebből mennyi lesz kiadva. De Főnix és a Kontinens lesz örökké a kedvencem. Ebben már most biztos vagyok.

El fogom olvasni a Sárkánytüzet és Az őrzők tüzét is, mert azokat még annyira sem olvastam, mint a Futó tüzet. Valószínűleg találni fogok egy csomó hibát, amit csak én látok, de ettől függetlenül újraolvasom őket, mert teljesen más egy kéziratot és a kész könyvet olvasni. A kéziratnál a végére már észre sem veszed az apró, jelentéktelen hibákat. A kész könyvnél azokat szúrod ki elsőnek.

Na jó, vége a nosztalgiázásnak! Van egy kiadásra kész 4. könyvem, egy félig kijavított 5. részem, egy megírt első kötetem egy új sorozathoz, és másfél oldalam annak a folytatásához, plusz, megírtam a bevezetést A csikó, aki tűzben született előzménytörténetéhez, ami Tenebrarum és Magányos harcáról szól majd, ha megírom, szóval megyek is dolgozni. Mire jó a nyár, ha nem még egy könyv megírására? 🙂 Még nincs elég kéziratom.

További szép napot!

De ez már egy másik történet…