A hét híre

Gondolom mindenki kíváncsi, hogy mi a hét híre, igaz?

Igen, információ a Sárkánytűz kiadásáról. Végre!A hét híre

Nincsen még pontos dátum, de október-november környékére meglesz, úgyhogy ha valaki bajban van karácsonyi ajándék ügyileg, akkor lehet itt van rá a megoldás. De ne szaladjunk annyira előre! Még mindig sok a munka.

Először is, kedves nővérem átolvassa hibák után kutatva a Sárkánytüzet, azokat nekem pedig ki kell javítanom. Még jó, hogy csak most kezdődött meg az iskola, mert így legalább még nincs nagyon mit tanulni.

Aztán kellett írnom egy fülszöveget, ami már kész volt korábban, most csak apróbb simításokat végeztünk rajta. Kiválasztottam egy rövid részletet a harmadik kötetből is, az “Előkészületben” részhez.

Írnom kéne még egy bemutatkozást, ami most még annyira sem megy mint szokott, ezért az még nem tudom, hogy lesz megoldva, de hétfőn el kellene küldeni mindent, ami a belívbe tartozik, hogy elkezdhessék a tördelést, aztán a lektorálást.

Oh, igen. Beszkenneltem a térképet, és odaírtam a helyneveket, valamint az illusztrációkat is digitalizáltam, és kiírtam, melyik mondatokhoz tartoznak.

Még egy normális képnek is kellene készülnie rólam, és az lesz az igazi kihívás. Ritkák azok a fotók, amelyeken szándékosan szeretnék normálisan kinézni, és ki is nézek valahogy.

Szóval, igen. Ez a hét híre, amit tegnap tudtam meg. Úgyhogy most nem vártam szerdáig ennek a bejegyzésnek a posztolásával, hanem egyből tudtotokra adtam az újságot, mert tudom, hogy már mindenki nagyon várja a könyvet.

Egyéb

A hét híre

Nem tudtam, hogy Goodread-re ugyanúgy lehet könyveket feltölteni, mint Moly-ra, de most már felvilágosodtam, úgyhogy a Futó tűz ott is megtalálható a mai naptól fogva.

Már nagyon közel van a kézzel fogható példánya a Sárkánytűznek. Már nagyon közel.

További szép napot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük