Úgy másfél hónappal ezelőtt elolvastam három Robert Langdon könyvet Dan Browntól, és terveztem, hogy írok róluk még akkor, de elmaradt. Szóval ezt az elmaradást terveztem behozni ma.
Dan Brown: A Da Vinci-kód (Robert Langdon #2)
Én is okos vagyok, mert természetesen nem az első könyvvel kezdtem, hanem a Da Vinci-kóddal, de ez igazából lényegtelen ezeknél a könyveknél, mert úgy ahogy különállóak. És miért is ne kezdenék ezzel a könyvvel, ha a film maga olyan volt, amit ha százszor nem láttam még, akkor egyszer sem. A Da Vinci-kódot mindig is szerettem, és miután megint újranéztem, elhatároztam, hogy ideje elolvasni. A könyv jó is volt, nem sok eltéréssel a filmtől. Aztán úgy gondoltam, ha már elolvastam egyet, elolvasok még egyet. Itt kezdődtek a problémák.
Értékelés: ★★★★★
Dan Brown: Angyalok és démonok (Robert Langdon #1)
Az Angyalok és démonok filmből összesen egy jelenetre emlékeztem, mert egyszer láttam, nagyjából akkor, mikor kijött. És nem csodálom, hogy nem volt maradandó az élmény, mert miután elolvastam a könyvet, újranéztük a filmet, és valami borzadály volt.
A könyvet olvasni kicsit szenvedés volt, mert naaaagyon hosszú volt, és semmi bajom a hosszú könyvekkel, de ez híján volt izgalomnak. Mármint voltak benne izgi részek, de sokszor csak jött a sok-sok háttérinfo az illuminátusokról, meg mindenről, és már nagyon nehéznek éreztem olyankor a szemhéjaim.
Állítólag két-három Dan Brown könyv után már simán ki lehet találni a következő könyv sztoriját, három sor után. Azért én nem találtam ki a történetet ennyiből, de tény, hogy rengeteg dolog volt ebben, ami megvolt az előzőben. Majd a végén összefoglalom.
Értékelés: ★★★
Dan Brown: Inferno (Robert Langdon #4)
A harmadik könyvre rá se néztem, már ezt is inkább azért akartam elolvasni, mert a film viszonylag jó volt. Bár elég lehangoló, hogy csak a Da Vinci-kódot csinálták meg rendesen, a következő kettőt meg elég hézagosan. Az jó film volt, a másik kettő meg elég felejtős.
Ezzel a könyvvel talán kicsivel gyorsabban haladtam, de lehet csak azért, mert bennem volt már az érzés, hogy “jussunk a végére és utána végeztem Dan Brownnal is és Robert Langdonnal is”. Ha sorrendbe kellene állítanom, a Da Vinci-kód volt a legjobb, az Inferno messze mögötte, az Angyalok és démonok pedig valahol utánuk kullog.
Az Inferno jobb volt az Angyalok és démonoknál, de komolyan unalmas volt mind a kettő. Elsőre még izgalmas volt a sok szimbólum és jelentésük, de másodikra és harmadikra már csak a szememet forgattam a háromoldalas magyarázatokra.
Lehet szünetet kellett volna tartanom közöttük…
Értékelés: ★★★
Összesítés
Avagy mi minden egyezik a könyvekben.
- Először is szeretném megkérdezni, hogy miért pont Robert Langon a világ egyetlen szimbólumkutatója, akit fel lehet kérni a munkára? Persze ez egy könyv, meg minden, de akkor is. Nem létezik másik szimbólumkutató? Sehol?
- Hogyan lehetséges, hogy amerre ez az ember megy, ott mindig összeakad egy fiatal nővel, aki szép, okos és együtt karöltve oldják meg a rejtélyeket, hogy aztán vonzalmat érezzenek a másik iránt és nagyon szerelmesek legyenek? Ott van az Angyalok és démonokban Vittoria, akit ha az emlékezetem nem csal emleget még a Da Vinci-kód elején, hogy utána egyből jöjjön Sophie, aztán az Infernóban összejön Siennával.
- Jó, persze, a könyvek alapja eleve az, hogy valami balhé van, amiknek a megoldását a szimbólumok megfejtésével kaphatnak meg, és ezt természetesen csak Robert Langdon képes megoldani, de háromszor egymás után ez a téma már iiiiigen unalmas.
Valakit megölnek, találnak valami szimbólumot, hívják Langdont, ő megfejti, összejön egy nővel és aztán mindenki boldog, és Robert Langdon visszamegy a Harvardra. - Oké, ott vannak a csavarok, amikből néhányat csak azért láttam előre, mert láttam a filmeket, de azért sejthető még azokról a csavarokról is, hogy mikor következnek be, és mikor kiderül, nincs meg az a “azt a rohadt” pillanat. Csak egy vállrántás.
- És mindig, mindig az lesz az ún. “gonosz”, akiről senki nem gondolná, segítőkész, és minden erejével azon van, hogy Robert Langdonnak és az aktuális társának segítsen. Vagy éppen az a társ a rossz fiú, vagy mondhatni rossz nő.
Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban,
Hol penge és kehely őrzi a kapukat.
Nagymesterek műve méltó nyughelyet ad,
Örökre megpihent a csillagok alatt.
Tökéletesen leírtad mit éreztem a könyvek olvasásakor.