The Fault in Our Stars meets Eleanor and Park in this compelling, exhilarating, and beautiful story about a girl who learns to live from a boy who intends to die.
Theodore Finch is fascinated by death, and he constantly thinks of ways he might kill himself. But each time, something good, no matter how small, stops him.
Violet Markey lives for the future, counting the days until graduation, when she can escape her Indiana town and her aching grief in the wake of her sister’s recent death.
When Finch and Violet meet on the ledge of the bell tower at school, it’s unclear who saves whom. And when they pair up on a project to discover the “natural wonders” of their state, both Finch and Violet make more important discoveries: It’s only with Violet that Finch can be himself—a weird, funny, live-out-loud guy who’s not such a freak after all. And it’s only with Finch that Violet can forget to count away the days and start living them. But as Violet’s world grows, Finch’s begins to shrink.
Ha még egyszer Young Adult-Romance-Fiction-t szeretnék olvasni, valaki üssön agyon, hogy megkíméljen a lehetséges érzelmi összeomlástól. Oh, várjunk. A következő könyv a listán az Eleanor és Park… Ugyanezzel a kategóriával… Felejtsétek el, amit az előbb mondtam. Szeretem kínozni magam…
Az All the Bright Places tipikusan az a könyv, aminek már rögtön az elején tudod, hogy mi lesz a vége (és ez nem feltétlenül rossz). Letehettem volna a könyvet, sőt, föl sem kellett volna vennem, de megtettem, és nem szeretek félbehagyni egy könyvet sem (kivéve, ha kötelező olvasmány), ezért elolvastam. Tapsot kérek, mert nem bőgtem. Csak megkönnyeztem, de sikerült visszaszippantani a könnyeket.
Istenem, miért teszem ez magammal újra és újra? Miért? Valaki könyörgöm magyarázza ezt meg.
A Me Before You után azt hittem, hogy már mindenre felkészültem, hogy egy hasonló kaliberű könyvvel már könnyedén megbirkózom, mindenféle sírás nélkül. Yup, tévedtem.
Az All the Bright Places (Veled minden hely ragyogó), fogta a törékeny lelkem és a szintén törékeny szívem, és először megmelengette őket, aztán kegyetlenül darabokra tépte.
A könyv elején megismerkedünk a két főszereplővel, amint a torony párkányán állnak. Itt kezdődik el Theodore Fincs és Violet Markey története.
A könyv végül is arról szól, hogy ez a két személy hogyan lesz hatással a másik életére, és eközben rohamosan haladunk az elkerülhetetlen véghez, amiről már az elején tudod, hogy meg fog történni, de imádkozol az istenekhez, hogy út közben valami csoda folytán változzon meg a könyv tartalma, és kapj egy teljesen tökéletese happy endet. (Folyamatosan próbálkozom ezzel a módszerrel, de egyenlőre még nem értem el egy sikert sem.)
Okok, amiért szerettem ezt a könyvet:
1. Szerelem
Igen, tudom: klisé. Igen, tudom: Csillagainkban a hiba. Csak nem érdekel. Igen, ez a gyengém. (Khm… Solangelo… khm…)
2. Roadtrip
Utazás. Másik gyengém. Ha már az életben nem utazgatok annyit, akkor legalább ott vannak a könyvek. Körbeutazzák az államot, mindenféle különleges hely után kutatva, iskolai feladatként. (Érdekes… Mifelénk utazgatós házi dogát nem adnak…)
3. Jelen időbeni történetmesélés
Az első 50 oldalon fel sem tűnt, hogy a könyv nem hagyományos múlt időben van írva. Azt éreztem, hogy valami fura benne, aztán egyszer csak látom, hogy jelen időben írta az írónő. Fel se tűnt a könyv további részeiben sem, de ettől jobban úgy érezted, mintha most játszódna a történet, ahogy olvasod.
Olvastam Goodreads-en véleményeket. Kíváncsi voltam rájuk, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni után. Azok, akiknek tetszett az Én, Earl és a csaj, aki meg fog haln, azoknak nem tetszett az All the Brigth Places.
Valaki írta, hogy az All the Brigth Places nem valami realisztikus, és olyan, mint a Csillagainkban a hiba.
Nos, én ezzel úgy vagyok, hogy nem érdekel, hogy esetleg a karakterek nem voltak annyira életszerűek. Vagy, hogy esetleg nem volt életszerű a történet sem. Azért olvasok, mert nem akarok életszerűt, vagy bármi olyat, ami hétköznapi. Számomra ez az olvasásnak az értelme. Hogy elmeneküljek a mindennapok monotonitásától, és olyat tapasztaljak, aminek semmi köze a saját életemhez. És ehhez a könyvnek valamilyen szinten életszerűt-lennek kell lennie. Ezért nem olvasok szívesen kötelező olvasmányt sem. Meg persze azért, mert unalmasak, és olyan dolgok történnek benne, amik nem érdekelnek. Csak ez a tény nem érdekli a tanárokat.
Ami pedig a Csillagainkban a hibát illeti, nem tudok rá nagyon mit mondani. Csak annyit, hogy mutasson nekem valaki csak egy olyan könyvet is, amiben nem találsz valahol, akárhol egy ponton olyan részt, amit más könyvben is meg lehet találni. Ez egy elkerülhetetlen dolog. Ha a történet jól van megírva, akkor nem érdekel.
Öhm… Nem nagyon tudm, mit mondhatnék még el a könyvről… Ha szereti valaki az ilyesfajta könyveket, akkor olvassa el, mert jó könyv. Csak készítsetek oda zsepit, vagy készítsétek fel a lelketeket, mert a 330. oldal környékén mindennek vége.
“Is today a good day to die?”
